2024. március 29. péntekAuguszta
Észt oszt a Lelátó

A magyar labdarúgás elmúlt 10 éve – harmadik rész

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 15:47 GMT +2, 2021. augusztus 03.

A 2016-os Európa-bajnokságtól, az irreális elvárásokon keresztül, egészen Leekens menesztéséig.


Az első részt, amely a 2010 és 2013 közötti időszakot foglalja magába ITT találod, a második részt, amely az Európa-bajnokságra való kijutásról szól ITT, a befejező rész linkje pedig: ITT

A 2016-os Európa-bajnokság

A 2016-os EB nagyjából megmutatta, hogy miért hivatkoznak gyakran különböző kulturális és ideológiák közti hídként a sportra, hiszen az összmagyarság, kevés kivételtől eltekintve közösen drukkolt a válogatottnak, amely túlzás nélkül többszörösen hálálta meg a bizalmat.

Az első meccsen az osztrákok legalább olyan nagyképűen álltak a találkozóhoz, mint az a bizonyos norvég kommentátor (lásd: második rész), aztán miután a kezdeti megilletődöttséget levetkőzte a csapat, már ők is tudták, hogy itt fél gőzzel nem fognak nyerni. Nost az első félidő 0-0-ja után a magyar válogatott vezető gólját a mindenki által agyonszidott Szalai Ádám lőtte be 62. percben, a mérkőzés során összesen háromszor kaput találó osztrákoknak innen lejtmenet volt a meccs, előbb Dragovic kapta meg a jogos piroslapját, majd a vége előtt bő hat perccel Stieber megszerezte a 2-0-t.



Izland ellen egy röhejes tizenegyest ítélt meg az orosz Karasev játékvezető, akit ezen hibája után haza is küldtek a tornáról. Sigurdsson vezető gólja után nyomott a magyar válogatott, a 88. percben pedig Saevarssonnak kellett Szalai elől kellett volna elkanalaznia a labdát, ez viszont nem sikerült túl fényesen a bogyó a saját kapujába került, ezzel lett 1-1.
A harmadik csoportmeccset a későbbi Európa-bajnok Portugália ellen játszotta a csapat, Gera korai és gyönyörű vezetőgóljára Nani válaszolt a félidő végén. A második játékrészben Dzsudzsák egy megpattanó szabadrúgással vette be Rui Patricio kapuját, erre Cristiano Ronaldo válaszolt egy sarkazós csodagóllal. Az 55. percben Dzsudzsák bal lába sült el megint, ezúttal akcióból. Ronaldo ismét egyenlített, ezúttal egy fejessel a 62. percben. 17 perc alatt négy gól a második félidőben, a világ egyik legjobb játékosa által vezetett csapat ellen, látványos, izgalmas találkozón, ráadásul, mivel több gól már nem esett, pontszerzéssel. Ezzel a 3-3-as végeredménnyel felkerült az i-re a pont, magyar válogatott megnyerte a csoportját, kivívta az ellenfelek, és ami fontosabb: a saját szurkolói tiszteletét. A torna után az sem számított, hogy a Dzsudzsákék esély nélkül, 0-4-gyel estek ki Belgium ellen.

A magyar futball 2016-os évéről mindenkinek az EB-menetelés jut eszébe, és ez a normális is, hiszen a kontinensviadal egy ritka, pozitív pillanat volt az elmúlt harminc év posványában. Az EB-re való kijutás és a csoportelső hely óriási túlteljesítés volt a magyar a labdarúgástól, hiszen a szakma maga nem, vagy alig javult, a meccsek színvonala továbbra is gyenge volt, az utánpótlás nem ontotta magából a fiatal tehetségeket, a klubok pedig elvéreztek az első komolyabb ellenfél ellen a nemzetközi kupák porondján. Az ilyen közegből jövő válogatottak általában nem jutnak ki az EB-re, nemhogy csoportot nyerjenek a későbbi győztes előtt.

És ha már a klubokat említettük… Klubszinten semmi egetverő nem történt Európában a 2015-16-os évadban, a bajnok Videoton kiesett a BATE Borisov ellen a BL-ből, és a Lech Poznań ellen az EL-selejtezők rájátszásából. A Debrecent a FCSB-t is verő Rosenborg búcsúztatta, a legnagyobb égést pedig a Ferencváros mutatta be, akit a Zeljeznicar vert ki. Az EB után kezdődő 2016-17-es szezonban a Ferencváros rögtön az első körben búcsúzott az albán Partizani ellen, a Vidi ment két kört, majd egygólos különbséggel esett ki a dán Midtjylland (ejtsd: mityüllan) ellen. Az MTK legyőzte a kazah Aktobét, majd kiesett a Lille-t is verő Gabala ellen. Ezekből az eredményekből világosan látszik, hogy nagyjából mindenki vállalhatóan teljesített, kivéve a Ferencvárost. Ennek kettős oka volt, egyrészt a Fraditól mindenki mindig többet vár, másrészt Thomas Doll valami félelmetesen rossz volt az európai selejtezőkön. Bár a Fradi drukkerei hangosan követelték a német szakember kirúgását a vezetőség bizalmat szavazott neki.

Az EB után a világbajnoki kvalifikációs sorozat jött, Magyarországot az EB-győztes Portugáliával, Svájccal, a Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával sorsolták össze.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nagyon meg akarta ragadni a lehetőséget, és mindenáron ki akartak jutni a VB-re. Valószínüleg az EB hatására sem a szövetség, sem a közeg, sem pedig a szurkolók nem értették meg, hogy a kijutást elvárni súlyos aránytévesztés. Nem csak azért, mert az ellenfelek kategóriákkal képzettebb játékosokat tudnak a pályára küldeni, bár önmagában már ez is józanságra kellett volna intse legalább a hozzáértőket, hanem azért is, mert a válogatott nagyon sokat gyengült. Király Gábor és Juhász Roland személyében olyan játékosok vonultak vissza, akik a komplett védelem irányításáért feleltek, Gera Zoltánnal pedig a csapat legtapasztaltabb, a játékot a legmagasabb szinten játszó és értő embert vesztette el a gárda.

Ilyen körülmények között kellett volna megelőzni a szinte kivétel nélkül topligából jövő, Bajnokok Ligájában edződő svájci csapatot, vagy a friss Európa-bajnok Portugáliát. A továbbjutás gyakorlatilag a második meccsen elment, nagyon látványos, ki-ki meccsen 3-2-re kapott ki hazai pályán Magyarország Svájctól. Nem sokkal ezelőtt Svájc legyőzte Portugáliát is 2-0-ra, és egészen az utolsó fordulóig vezette a csoportot, amikor is Portugália visszavágott a vereségért (szintén 2-0). Mindkét gárda 27 ponttal állt 10 forduló után, Svájc csak a gólaránya miatt került a második helyre, a harmadik helyen végző magyar válogatott 13 egységet gyűjtött. Ezek a számok bőven megmutatják, hogy mennyire lehetett elvárás Svájc megelőzése, de érdemes vetni egy pillantást a 2018-as világbajnokságra, Svájc simán továbbjutott (vereség nélkül) a Brazília, Szerbia Costa Rica csoportból.

Számomra ez a selejtezősorozat két okból emlékezetes. Az első, hogy a hurráoptimizmus milyen hihetetlen, a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott elvárásokat ültet a társadalom fejébe, a második pedig Storck kirúgása.

Bernd Storck kijuttatta a magyar válogatottat az EB-re, ott megnyerte a csoportját, aztán az EB után, a kulcsjátékosai visszavonulása miatt is, új válogatottat akart építeni. Mivel az (egyébként is minimális) esélyei a továbbjutásra korán elszálltak, új játékosokkal és fiatalokkal kísérletezett, a selejtezők tét nélküli tétmeccsein. 2017 június 9-én kikapott 1-0-ra Andorrában. A népharag hihetetlen volt, bizonyos elemek a hollandok elleni 8-1-es vereséghez hasonlítottak, több portálon is történelmi jelzővel illették egy cserecsapat kvázi tét nélküli vereségét. Nagyjából itt lehetett tudni, hogy Storck napjai meg vannak számlálva. A válogatott 2017-es meccsein még ő irányított (letteket és Feröert papírforma szerint megverve, Svájctól és Portugáliától papírforma szerint kikapva), utána azonban menesztették. Elnézést, nem menesztették, hanem „közös megegyezéssel szerződést bontottak”. Az mindenesetre tanulságként levonható, hogy ha nemzetközi szinten hiányos felkészültségű szövetségi kapitány van (Egervári), ha bizonyított és nagytudású edző ül a padon (Storck), az eget rengető pofonok mindig akkor jönnek, amikor a közeg elvárásai elszakadnak a valóságtól (Hollandia elleni 1-8, Andorra elleni 0-1). Ami engem illet az Andorra elleni 0-1 nem különösebben zavar, szerintem a 21. században pragmatikusan kell gondolkodni a tétmeccsekről. 

Egészen elképesztő, hogy egy olyan nagytudású, a magyar futball felemelkedésében kulcsszerepet vállaló edzőt, mint Storck, csak úgy elengedett a magyar szövetség. A helyére George Leekens került, akiről sokan hitték, hogy a belga válogatott felvirágzásának alapköveit ő tette le, a valóság viszont az, hogy egy iszonyatos kókler volt, akit hét hónap és négy nyeretlen (barátságos) meccs után, 2018 júniusában, egy Ausztrália elleni komikus, egy potya-, és két öngólt hozó találkozó után kirúgtak a válogatottól. Eddigre a társadalomban a magyar futball megítélése kis túlzással nagyjából ott tartott, ahol az EB előtt volt.

2017-ben történt még egy, a történetünk szempontjából nagyon fontos esemény, mégpedig a Budapest Honvéd bajnoki címe. Én személy szerint jobban örültem volna, ha a Videoton nyer, mert a fehérvári klub kiemelt lett volna Európában, azaz megnőtt volna a BL-be jutás esélye, a Honvédről pedig tudni lehetett, hogy még a selejtezők előtt eladja legpiacképesebb játékosait, ha talál vevőt, de a Honvéd minden tiszteletet megérdemel, hiszen egy jól összerakott, okosan focizó csapat megelőzte a nála lényegesen gazdagabb Ferencvárost és Videotont. A siker letéteményese pedig az a Marco Rossi volt, aki később Leekens helyére került és a magyar válogatottal varázsolt nekünk valami szépet, hogy ez közismert popszámot parafrazáljak...

A cikksorozat utolsó részében a Rossi-éráról és a klubfutball eredményeinek javulásáról lesz szó, valamint megpróbálunk kicsit a jövőbe is tekinteni.

Borítókép: Magyar Labdarúgó Szövetség - MLSZ Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Észt oszt a Lelátó