2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Hamilton nyert, Bottas csak a nyolcadik az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén - VIDEÓ

 utolsó frissítés: 19:07 GMT +2, 2021. április 17.

A 2021-es szezon első futamát óriási izgalmak közepette húzta be Lewis Hamilton, így nem meglepő, hogy óriási érdeklődés övezi a második versenyt, az Imolában rendezett Emilia-romagnai Nagydíjat.

A szombat délután 15:00 órakor kezdődő időmérő eseménydúsan indult, Cunoda mindössze néhány perccel a kezdés után ripityára törte az AlphaTaurit, ami miatt meg kellett szakítani a kvalifikációt. A törés előtt mindössze néhány pilótának volt mért köre, így az utolsó tíz perc elég forgalmasra sikerült.

A Q1 után a Mercedes pilótái vezettek, mögöttük Norrist a Reds Bull versenyzői, és a közöttük helyet foglaló Ocon követte. A RaikonnenGiovinaziSchumacherMazepin Cunoda kvintett nem jutott el a Q2-be.

A Q2-ben több meglepetés is történt, egyrészt Lando Norris már a szakasz elején átvette a vezetést, másrészt a végén elvesztette az első helyet, azonban nem az ezüstnyilak törtek az élre és nem is Verstappen, Landót Sergio Pérez tréfálta meg. Komoly szemöldökmozgást okozott Leclerc is, aki Hamilton előtt, az előkelő harmadik helyen kvalifikált az utolsó etapra.
A szakasz végén az első három sort a következő pilóták töltötték meg: Pérez, Norris, Leclerc, Hamilton, Verstappen és Bottas. Sem Fernando Alonso, sem Carlos Sainz, sem pedig a szebb napokat látott Sebastian Vettel nem tudott a Q3-ba jutni, ami legalább olyan vaskos meglepetés, mint Hamilton negyedik helye.

A Q3-ban visszaállt a világ rendje, Hamilton egy 1.14:411-el nyitott, egyrészt mert szereti a palindromszámokat, másrészt, mert ez elég volt az első helyhez. Norris bő hat századdal rosszabb, második helyre elegendő körét eltörölték, mivel túl szélesen vett be egy kanyart. A kvalifikáció során egyébként nagyon sok köridőt töröltek el ilyen okokból. Az időmérőt végül Hamilton nyerte a két Red Bull előtt. A negyedik helyen Leclerc kvalifikált.

A vasárnapi verseny érdekesnek ígérkezik, nagy kérdés, hogy vajon Hamilton a csapattársa segítsége nélkül meg tudja-e tartani az első helyet, de érdekes lesz megnézni, hogy mit tud Bottas kihozni egy olyan versenyből, ahol csak a nyolcadik helyről indul, és ínyencfalatnak ígérkezik az egymáshoz közel kezdő Raikkönnen-Alonso-Vettel-Sainz kvartett csatája is.

A vasárnap 16:00 órakor kezdődő futam versenysorrendje:
1. Hamilton
2. Pérez
3. Verstappen
4. Leclerc
5. Gasly
6. Ricciardo
7. Norris
8. Bottas
9. Ocon
10. Stroll
11. Sainz
12. Russell
13. Vettel
14. Latifi
15. Alonso
16. Raikönnen
17. Giovinazzi
18. Schumacher
19. Mazepin
20. Cunoda

Borítókép: F1 Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek