Sakk: Rapport a harmadik helyen fejezte be a Tata Steelt, Carlsen lett a bajnok
utolsó frissítés: 19:50 GMT +2, 2022. január 30.Véget ért a hollandiai Wijk aan Zee-ben rendezett Tata Steel mestertorna, a világbajnok Magnus Carlsen immár nyolcadszorra hódította el a trófeát (egyedül, vagy megosztott első hellyel).
A legmagasabbra rangsorolt magyar sakkozó, Rapport Richárd kitűnő versenyt zárt, 13 parti alatt 8 pontot gyűjtve, harmadik helyen fejezte be a viadalt. A szombathelyi szupernagymester számos skalpot gyűjtött, megverte például a címvédő Jorden van Forestet, és a 2018-as világbajnoki kihívót, Fabiano Caruanát is.
A táblázaton Rapport mellett Sahrijar Mamedjarov is nyolc ponttal szerepel. A kettőjük közötti helyezést a Sonneborn-Bergen mutató adja, amely ezúttal az azeri versenyzőnek kedvez, így ő a második.
Rapport 2763-as Élő-pontszámmal rendelkezett a verseny előtt, és 2820-as teljesítménye egyúttal azt is jelenti, hogy előkelőbb helyre lép a világranglistán. A hollandiai megmérettetés előtt a 11. helyen állt, a februári világranglista változásokról tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.
Eddig két magyar sakkozó tudta megnyerni a rendkívül rangos, 1938 óta egy év kivételével minden esztendőben megszervezett tornát, Portisch Lajos (1965-ben megosztott első hely Efim Gellerrel, majd 1972, 1975 és 1978 egyedüli elsőséggel) és Lékó Péter 2005-ben, azóta nem volt magyar sakkozó dobogón a Wijk aan Zee-i mesterversenyen.
Rapport Richárdért legközelebb a FIDE Grand Prix-n szurkolhatunk, ahol eldől, hogy részt vehet-e a világbajnokjelöltek versenyén. A versenyt két szakaszban szervezik Szerbiában és Németországban február 3-a és április 4-e között.
Tata Steel, Hollandia, Mesterverseny
A torna végeredménye:
1. Magnus Carlsen, norvég, 9.5
2. Sahrijar Mamedjarov, azeri, 8
3. RAPPORT RICHÁRD, magyar, 8
4. Anish Giri, holland, 7.5
5. Szergej Karjakin, orosz, 7
6. Jorden van Foreest, holland 7
7. Andrej Jeszipenko, orosz, 6.5
8. Fabiano Caruana, amerikai, 6.5
9. Jan-Krzysztof Duda, lengyel, 6
10. Vidit Santosh Gudzsráti, indiai, 6
11. Sam Shankland, amerikai, 5.5
12. Rameshbabu Praggnanandhaa, indiai 5.5
13. Nils Grandelius, svéd, 4.5
14. Danyiil Dubov, orosz, 3.5
Borítókép: Tata Steel Chess Twitter-csatorna