2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Đoković nyilatkozatban reagált: rendkívül csalódott a bíróság döntése miatt

 utolsó frissítés: 11:25 GMT +2, 2022. január 16.

Nyilatkozatot adott ki Novak Đoković, miután az ausztrál szövetségi bíróság vasárnap reggel elutasította a teniszező fellebbezését, és ezáltal helybenhagyta a kitiltását az országból - számolt be a Telex.hu. A bíróság a döntésével azt mondta ki, hogy Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter megalapozottan és jogszerűen döntött korábban Đoković vízumának bevonásáról.

A szerb teniszsztár nyilatkozatában arról ír, hogy „csalódott a bíróság döntése miatt”, de „tiszteletben tartja” azt, és „együttműködik a hatóságokkal”. Reméli, hogy most már minden rajongó a hétfőn kezdődő Australian Openre tud fókuszálni, és köszöni mindenkinek az elmúlt napokban nyújtott támogatást.

A teljes nyilatkozat:

„Szeretnék egy rövid nyilatkozatot tenni a mai bírósági meghallgatás eredményeivel kapcsolatban. Most egy kis időt szánok a pihenésre és a regenerálódásra, mielőtt ezen túlmenően további megjegyzéseket tennék.

Rendkívül csalódott vagyok a bíróság döntése miatt, amely elutasította a vízumom törlésére vonatkozó bírósági felülvizsgálat iránti kérelmemet, ami azt jelenti, hogy nem maradhatok Ausztráliában és nem vehetek részt az Australian Openen.

Tiszteletben tartom a bíróság döntését, és együttműködöm az illetékes hatóságokkal az országból való távozásom ügyében.

Kellemetlen, hogy az elmúlt hetekben a figyelem középpontjában álltam, és remélem, hogy most már mindannyian az általam szeretett játékra és tornára koncentrálhatunk. Szeretnék minden jót kívánni a játékosoknak, a verseny tisztviselőinek, a személyzetnek, az önkénteseknek és a szurkolóknak a tornára.

Végül szeretném megköszönni családomnak, barátaimnak, csapatomnak, támogatóimnak, szurkolóimnak és szerb honfitársaimnak a folyamatos támogatást. Mindannyian nagy erőt adtatok nekem.” (telex.hu)

Nyitókép: Đoković Facebook-oldal

tenisz
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek