2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Elhunyt Orbán-Szabó Olga, Románia első olimpiai érmet nyerő vívója

 utolsó frissítés: 12:00 GMT +2, 2022. január 06.

Életének 84. évében elhunyt az erdélyi sport korszakos alakja, Orbán-Szabó Olga. Az 1938-ban, Kolozsváron született sportoló későn, 13 éves korában kezdett el vívni, tehetsége viszont már korán megmutatkozott, 17 évesen már országos felnőtt bajnok volt, egy év múlva pedig, mindössze 18 évesen, 1956-ban, olimpiai ezüstérmet nyert tőrben az ausztráliai Melbourne-ben rendezett játékokon, amiről részletes cikket közölt a Lelátó is.

1962-ben, első romániai vívóként aranyérmet nyert a világbajnokságon, 1969-ben pedig a román csapatot segítette története első aranyához. Orbán-Szabó Olga pályafutása bővelkedett sikerekben, három olimpián is érmet szerzett, az ezüst után 1968-ban, Mexikóban és 1972-ben, Münchenben is bronzéremmel gazdagodott.

Orbán-Szabó Olga halálával az erdélyi sport egy ikonja, egy példakép távozott. A Román Vívószövetség Facebook-oldalán így emlékezik:
„Példaértékű sportoló, erős karakter, kiegyensúlyozott ember, aki számára a vívás több volt, mint sport.”

Borítókép: Federatia Romana de Scrima, Román Vívószövetség Facebook-oldal

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek