2024. március 29. péntekAuguszta

Komoly presztízsvesztést jelent az UEFA-nak a BL-sorsolás történelmi elbénázása

 utolsó frissítés: 14:50 GMT +2, 2021. december 14.

Amikor tájékoztattuk kedves olvasóinkat a hétfői BL-sorsolás kimeneteléről, akkor nem is sejtettük, hogy néhány óra múlva már más párosításokat kell közölnünk. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szoftvere meghibásodott az Atlético Madrid lehetséges ellenfelei közé például bekerült a Liverpool, aminek – mivel a csoportkör során már megmérkőztek egymással – nem lett volna szabad megtörténnie. Ugyanez a helyzet állt vent a Villarreal és a Manchester United párosításánál is, ráadásul a korábbi orosz válogatott Michael Heselschwerdt ki is húzta a csapatokat egymás ellen, így kiderült, hogy a program rosszul működik.

A sztori persze futótűzként terjedt a közösségi médiában, kommentátoroktól elkezdve, szakértőkön keresztül egészen a szurkolókig mindenki a gigantikus hibán röhögött, vagy éppen dühöngött. Az újrasorsolást követően aztán néhány csapat igencsak szívta a fogát, pl. a Real Madrid, aki az első sorsolásnál a kellemes ellenfél Benficát kapta, a másodiknál viszont a jóval erősebb Paris Saint-Germaint. A második sorsolás egyébként a következő párosításokat ozta:

RB Salzburg (osztrák) – Bayern München (német)
Benfica (portugál) – Ajax (holland)
Atlético Madrid (spanyol) – Manchester United (angol)
Internazionale (olasz) – Liverpool (angol)
Sporting CP (portugál) – Manchester City (angol)
Chelsea (angol) – Lille (francia)
Villarreal (spanyol) – Juventus (olasz)
Paris Saint-Germain (francia) – Real Madrid (spanyol)


A klubok és szövetségek által folyamatosan inkompetenciával vádolt UEFA-nak ez komoly presztízsvesztés, hiszen ha egy sorsolást sem tud már megszervezni, akkor mennyire lehet rábízni egy szervezetre egy egész kontinens labdarúgásának felügyeletét?

Az Atlético Madrid és a Manchester United például jelezte, hogy a sorsolás nincs rendben, az UEFA bejelentette, hogy újrahúzza a nyolcaddöntőket, majd összepárosította a két csapatot. Ez persze csak a véletlen műve lehet, az viszont biztos, hogy egy ilyen fiaskó után a Szuperliga gondolata nem is tűnik olyan nagy butaságnak. Florentino Perez, a Real Madrid elnöke, és a Szuperliga egyik alapítója, azonnal rá is repült a sztorira, szerinte a húzás folyamatát az első hibától kellene folytatni (ami persze azt jelentené, hogy a Real Madrid a Benficát kapná).

Dárdai Pál is megszólalt az NSO kérésére, a magyar tréner azt reméli, hogy harmadik sorsolás már nem lesz. Nos, azt minden fociszurkoló reméli.

Borítókép: UEFA Champions League Facebook-oldal

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek