2024. március 29. péntekAuguszta

Bravúros varsói győzelemmel zárt Marco Rossi csapata

 utolsó frissítés: 03:08 GMT +2, 2021. november 16.

A magyar labdarúgó-válogatott bravúros, 2-1-es győzelmet aratott Lengyelországban a világbajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésén, hétfő este Varsóban.

A magyar válogatott a vb-résztvevő Anglia, a pótselejtezős Lengyelország, valamint Albánia mögött a negyedik helyen végzett az I csoportban, amelyben Andorrát és San Marinót előzte meg.

Felemelő percek vezették fel az összecsapást, a telt házas varsói Nemzeti Stadion közönsége végig tapsolt a magyar himnusz közben, majd a lengyel alatt piros és fehér kartonlapok segítségével beborította a nézőteret. Mindeközben kiderült, hogy a pihenőt kapó Robert Lewandowski, a hazaiak legnagyobb sztárja végül a csapattal maradt, és a kispadról szorított társaiért.
Az első hazai helyzetre bő tíz percet kellett várni, és a folytatásban is a hazaiak diktálták a tempót, a magyar támadók nem tudták megtartani a labdát. A lengyel mezőnyfölény ellenére a 37. percben egy pontrúgás után, hatalmas hazai védelmi hibát kihasználva Schäfer András fejesével megszerezte a vezetést a magyar válogatott. A lengyelek a szünet előtt egyenlíthettek volna, de Dibusz Dénes résen volt.
A második félidő két veszélyes magyar kontrával indult, Marco Rossi együttesének a játéka látványosan feljavult, mégis a lengyelek örülhettek, miután szintén egy pontrúgást követően egyenlítettek. A várt lengyel rohamok elmaradtak, sőt tíz perccel a befejezés előtt újra vezetést szerzett a magyar csapat, két cserejátékos, Kiss Tamás és Gazdag Dániel hozták össze a gyönyörű gólt.
A közel 60 ezres lengyel szurkolótábor egy része öt perccel a rendes játékidő vége előtt elindult hazafele, ők már nem hallották a hazai füttykoncertet, amely a pótselejtezőt érő második helyen végző válogatottat "búcsúztatta" Varsóban.

Vb-selejtező, I csoport, 10. (utolsó) forduló:
Lengyelország-Magyarország 1-2 (0-1)

    
Lengyelország: Wojciech Szczesny - Tomasz Kedziora, Pawel Dawidowicz, Jan Bednarek, Tymoteusz Puchacz (Przemyslaw Placheta, 83.) - Matty Cash (Kamil Jozwiak, a szünetben), Mateusz Klich, Karol Linetty (Przemyslaw Frankowski, 65.), Jakub Moder (Piotr Zielinski, a szünetben) - Krzysztof Piatek (Arkadiusz Milik, 65.), Karol Swiderski
Szövetségi kapitány: Paulo Sousa

Magyarország: Dibusz Dénes - Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila - Nego Loic, Schäfer András, Nagy Ádám (Vécsei Bálint, 90.), Nagy Zsolt - Varga Kevin (Gazdag Dániel, 58.), Schön Szabolcs (Kiss Tamás, 72.) - Szalai Ádám (Hahn János, 89.)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

gólszerzők: Swiderski (61.), illetve Schäfer (37.), Gazdag (80.)

mti./hírszerk.

Borítókép: MLSZ Twitter-fiók

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek