2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Hatalmas hajrával bronzérmet nyert az öttusázó Kovács Sarolta

 utolsó frissítés: 15:20 GMT +2, 2021. augusztus 06.

Hatalmas hajrával, óriási küzdelemben bronzérmet nyert az öttusázó Kovács Sarolta a tokiói olimpia pénteki versenynapján. A tokiói versenyben a legnagyobb esélyes, brit Kate French győzött, a második helyen pedig a címvédőként indult litván Laura Asadauskaite végzett.

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A másik magyar induló, Gulyás Michelle - akinek szintén volt esélye kiemelkedő eredmény elérésére - a gyengén sikerült lovaglás után a 12. helyen végzett. 

fotó: MTi/Czeglédi Zsolt

Gulyás Michelle és Kovács Sarolta a 36 fős mezőny első felében, a bő élcsoportban zárta a női öttusázók csütörtöki körvívását. A pénteki program az úszással kezdődött, a mezőny hat futamban teljesítette a 200 métert a Tokió Stadionban felépített 25 méteres mobil medencében. Kovács 2:07.71 perccel összesítésben a 4. helyen zárta a második számot, míg Gulyás 2:07.48-cal 2. helyen végzett úszásban, a megszerzett 295 és 296 ponttal pedig csökkentették a hátrányukat a dobogósokkal szemben. A csütörtökön a mezőnyből kiemelkedően vívó német Annika Schleu-on 54-ből 18, illetve 19 pontot hoztak.

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez után következett a lovaglás, amely teljesen átalakította az erőviszonyokat. Kovács Sarolta nagyszerűen kontrollálta Eutric nevű lovát, mindössze egy verőhibával teljesítette a versenyt, és feljött a harmadik pozícióba az utolsó kombinált szám előtt.  Az idén vb-bronzérmes Gulyás viszont a hatodikról a 16. helyre esett vissza, mivel a lova nemcsak levert két akadályt, hanem kétszer ellen is szegült, ami ráadásul 23 másodperces időtúllépést is eredményezett. Gulyás így a maximális 300 helyett csak 243 pontot gyűjtött, aminek következményeként 1:01 perces hátránnyal vághat neki a lövészet és futás kombinációjából álló utolsó számnak.

Gulyás mellett további két nagy vesztese volt a lovaglásnak: a 2017-ben világbajnok orosz Gulnaz Gabajdullina és a lovaglás előtt fölényesen vezető német Annika Schleu pont nélkül zárt. Mindketten Saint Boy nyergében véreztek el. Gabajdullina a végén már arra sem tudta rávenni a lovát, hogy elinduljon az akadály felé. Mivel azonban az orosz nem esett le a lóról, így Schleu nem kérhetett cserét, és végül pórul is járt, négy ellenszegülés után kénytelen volt feladni a további küzdelmet. 

A kombinált szám előtt már az 5. pozícióból induló brit Kate French számított a legnagyobb esélyesnek, mindössze 15 másodperccel volt lemaradva az élről induló orosz Juliana Batasovától. 

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 2016-ban egyéniben világbajnok Kovács kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, rögtön az első lövészetnél hibátlanul célzott, így megelőzte az 1 másodperccel előtte induló dél-koreai Kim Sze Hit, ráadásul eltüntette a hátrányát a rajtnál éllovas orosz Juliana Batasovával szemben is. Az élcsoporthoz viszont felzárkózott a remekül futó Kate French, aki 800 méter megtétele után már elsőként érkezett a második lövészethez.

Másodjára már némi pontatlanság is csúszott Kovács lövészetébe, így is a brit riválisa után hagyta el a lőállást, hátránya mindössze 3 másodperc volt. Az újabb 800 méter megtétele után 8 másodpercre nőtt a hátrány, ráadásul a szintén remekül futó litván Laura Asadauskaite hátulról egyre jobban közelített az élcsoporthoz. Kovács aztán megint nagyszerűen célzott - ezúttal hat lövés kellett az öt találathoz -, így French mögött továbbra is második volt.

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A negyedik lövészet sem hozott változást, French behozhatatlan előnnyel vágott neki az utolsó körnek, Kovácsnak pedig nem volt elég előnye, hogy maga mögött tartsa a Londonban győztes Asadauskaitét, de a harmadik pozícióját sikerült megőrizne. Gulyás a kombinált számban a hetedik legjobb teljesítményt nyújtotta, amivel a 16. pozícióból a 12. helyre tudott feljönni.

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A székesfehérvári öttusázó, aki tavasszal térdműtéten esett át, sokáig az is kétséges volt, hogy egyáltalán elindulhat a harmadik olimpiáján. Londonban 33., Rio de Janeiróban 16. helyen végzett. Kovácsé a magyar csapat 16. érme - öt arany és hét ezüst mellett a negyedik bronz - a japán fővárosban. (mti)

olimpia
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek