2024. március 29. péntekAuguszta

Kettős magyar diadal K-1 1000 méteren: Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet nyert

 utolsó frissítés: 09:37 GMT +2, 2021. augusztus 03.

Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet nyert kajak egyes 1000 méteren kedden a tokiói olimpián.

Kajak-kenuban most először indulhat egy országból két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták. Már a keddi elődöntőkben is domináltak, Kopasz az első elődöntőből elsőként, míg Varga a második elődöntőből a portugál Fernando Pimenta mögött alig lemaradva a második helyen jutott a bő két órával később rendezett döntőbe. 

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

fotó:MTI/Kovács Tamás

Ez a tokiói magyar küldöttség hetedik és nyolcadik érme, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz.  

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián legutóbb 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kopasz Bálint és Varga Ádám (fotó: MTI/Kovács Tamás)

A kettős magyar diadal után nem sokkal egy bronzérmet is nyertek a magyar egységek. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra alkotta páros K-2 500 méteren lett harmadik. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.

A keddi döntőt a K-1 200 méter után aratott diadalát követően második aranyát szerző új-zélandi Lisa Carrinton és társa, Caitlin Regal nyerte a lengyelek előtt. Az ötszörös ötkarikás bajnok, 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

Kedden összesen négy döntőt rendeztek kajak-kenuban. A nők K-1 200 méteres számában egyetlen magyar egység volt érdekelt a döntőben, Lucz Dóra a 6. helyet szerezte meg a rendkívül szoros versenyben. A szám másik magyar indulója Kárász Anna a 16. helyen végzett. A férfi C-2 1000 méteren nem volt magyar A döntős, a B döntőben az Adolf Balázs és Fejes Dániel párosa a 3. helyen végzett, s ezzel összesítésben a 11. helyen zártak. 

Az A döntőben szerepelt viszont a román Cătălin Chirilă és Victor Mihalachi duója, akik az 5. helyen zártak, nem nagyon voltak versenyben az érmekért, amit egy kubai, egy kínai és egy német egység osztott el egymás közt nagy csatában. (mti)

olimpia
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek