2021. szeptember 19. vasárnapVilhelmina

A CFR jó játékkal verte az Academicát a második fordulóban

 utolsó frissítés: 01:26 GMT +2, 2021. július 25.

A Liga1 2021/22-es szezonjának második fordulójában a CFR Călărasira utazott, ahol az Academica Clinceni vendége volt.

Az első félidőben mezőnyfölényben, de komoly helyzetek, és szerzett gól nélkül futballozott a regnáló bajnok. A vendégek legígéretesebb szituációi pontrúgásokból adódtak, akcióból viszont nem sikerült térdre kényszeríteni az egy pontra hajtó hazai gárdát. A CFR helyzetét megnehezítette, hogy a Sepsitől idén igazolt Bouhennát sérülés miatt le kellett cserélni. 

A második félidő jóval látványosabb és gólgazdagabb volt. Petrila a 61. percben lemásolta múlt heti gólját, csak ezúttal a másik oldalról szerzett találatot. A Clinceni addigi helyzeteit elnézve senki nem gondolta volna, hogy Kazlauskasék ki tudnak egyenlíteni, Deac azonban rá nem jellemző módon hihetetlenül ostoba faultot vétett a tizenhatoson belül, aminek következtében Poenaru csapata Cascini tizenegyesével egálra módosította az állást.

A bajnokcsapat Jonathan Rodriguez gyönyörű lövésével kapufát ért el, itt balszerencse sújtotta a csapatot, a túloldalon viszont hatalmas mázlival úszta meg Bălgrădean kapitális hibáját, így mondhatjuk, hogy némileg kiegyenlített volt a szerencsefaktor a meccsen. Șumudică az utolsó 20 percre becserélte a pár napja igazolt Alibecet, aki motiváltnak tűnik, de ennél többet ilyen kevés idő után nagy merészség lenne mondani. 

Az utolsó tíz percben a CFR feltörölte a padlót az Academicával, a hazaiak a félpályáig sem tudtak eljutni, Petrila, Chipciu és Deac beadásai folyamatos veszélyt jelentettek, utóbbiéból ráadásul gól is lett, az egész meccsen kitűnően játszó Latovlevici érkezett kiváló ütemben a kapu elé, és bikázta a bogyót Păunon keresztül a kapuba. A 20 éves, ötödik Liga1-es meccsét játszó Aurelian Păun a kapuba boxolta a labdát, de a találatot nem lehet az ő számlájára írni, teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt.

Mindent egybevéve teljesen megérdemelt győzelmet aratott a kolozsvári gárda, amely Șumudică alatt szombat este játszotta a legjobb meccsét. Ebben a szezonban eddig példa nélküli dominanciát mutatott a csapat, amely úgy labdabirtoklásban, mint lövésekben vagy más statisztikai mutatókban is ellenfele fölé tudott nőni. Ezzel a játékkal többgólos győzelem várható a Lincoln Red Imps ellen, a szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőn.

A CFR a következő bajnokiját a Chindia ellen játssza, hazai pályán, július 31-én.  

Liga1, 2021/22, alapszakasz, 2. forduló

Academica Clinceni – CFR 1-2 (0-0)

Clinceni: A. Păun - Fl. Achim, Bilali, Patriche Nechita - Cascini, Moulin (Ventura 66.) - Cioiu (Longher 90.+2.), Vanzo, Kazlauskas (Amorim 66.) - Vellios (Gavra 66.)
Cserepad: E. Dobre - Pashov, Chandarov, Gavra, Jutric, Ventura, De Amorim, V. Dumitrache, Longher 
Edző: Ilie Poenaru

CFR: Bălgrădean - Cr. Manea, Cestor, Bouhenna (Ciobotariu 22.), Latovlevici - Tahiri (Sigurjónsson 46.), J. Rodriguez, C. Deac - Petrila, Debeljuh (Alibec 70.), A. Păun (Chipciu 83.)
Cserepad: Arlauskis - D. Ciobotariu, Hoban, Fofana, Sigurjonsson, Chipciu, Costache, Gîdea, Alibec
Edző: Marius Șumudică

gólszerzők: Cascini (69.) ill. Petrila (61.), Latovlevici (88.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek