2021. szeptember 20. hétfõFriderika

A CFR nyert Gibraltárban és nagy lépést tett a KL főtáblája felé - VIDEÓ

 utolsó frissítés: 21:15 GMT +2, 2021. július 20.

A Bajnokok Ligája selejtezőjének második köre gibraltári túrával kezdődött a Liga1 regnáló bajnoka számára, a CFR a Lincoln Red Imps csapatához látogatott.

Az első félidőben ugyanazt a rossz játékot láthattuk a CFR-től, amit a Liga1 első fordulójában, 15 percet leszámítva, a játékrészben jobb volt a gibraltári csapat. A tények kedvéért meg kell jegyezni, hogy Deacék számukra szokatlan, műfüves pályán játszottak, valamint hogy az alacsony stadionban rendkívül erős szél fújt. Ez természetesen a körülményeket jobban ismerő hazaiak malmára hajtotta a vizet, de csak erre nem lehet fogni a gyenge játékot és a kevés lövést. A Lincoln a 45. percben, egy szép akció végén, Rosa révén megszerezte a vezetést.

A második félidő elején másik arcát mutatta a CFR, sokkal élesebb, sokkal gördülékenyebb futballt játszott Șumudică csapata. A javulásnak villámgyorsan meg is volt az eredménye, Debeljuh előbb az 52. percben kiegyenlített egy fejessel, majd hat perc múlva a vezetést is megszerezte, miután a hazaiak védelme eladta a labdát a saját tizenhatosa előtt. A Red Imps nem tudott mit kezdeni ezzel a játékerővel, a vezetés ellenére a CFR-nél volt a labda és a kezdeményezés.

A regnáló bajnok két ellentétes előjelű félidőt játszott kedd este, a győzelmet viszont megszerezte és ezzel fél lábbal a Konferencia Liga csoportkörében érezheti magát.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. kör

Lincoln Red Imps (gibraltári) – CFR 1-2 (1-0)

Lincoln: Goldwin - Wiseman, Bernando Lopes, Chipolina, Toscano - Ronan, Yahaya, Rosa - Walker, Kike Gomez - Britto 
Cserepad: Soler - Casciaro, Torilla, Gomez, Kovalonks, Valarino, Carralero, Moore, Sergeant, Ocran, Peacock
Edző: Raul Castillo

CFR: Arlaukis - Susic, Bouhenna, Graovac, Latovlevici - J. Rodriguez, Sigurjonsson - V. Costache, C. Deac, A. Păun - Debeljuh 
Cserepad: Bălgrădean, Hindrich - C. Manea, Chipciu, Ciobotariu, Tahiri, Petrila, Hoban, Gussouma, Cestor, Itu 
Edző: Marius Șumudică

gólszerzők: Rosa (45.) ill. Debeljuh (52., 58.)

Borítókép: CFR Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek