2024. március 29. péntekAuguszta

Forma-1 Azeri Nagydíj: Lélegzetelállító drámák a szezon legőrültebb versenyén

 utolsó frissítés: 20:38 GMT +2, 2021. június 06.

Charles Leclerc bőven túlteljesítette a szombati napot, hiszen zsinórban másodszor is pole-pozíciót szerzett, Monaco után Azerbajdzsánban is ő indulhatott az élről.

Hogy milyen kitűnő eredményt ért el a Ferrari fiatal pilótája, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vasárnapi Azeri Nagydíjon az autója nem tudta tartani a tempót versenykörülmények között, így pedig nyolc kör alatt el is vesztett három pozíciót, előbb a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, majd a két Red Bullos, Max Verstappen és Sergio Pérez előzte meg.

A kerékcserék során Verstappen meg tudta előzni Hamiltont, egyrészt mert a Red Bull mindössze 1.9 másodperc alatt cserélte a holland szettjét, miköben a Mercedes 4.6 alatt a brit versenyzőjét, másrészt mert gyakorlatilag tökéletes ütemben hozta ki a versenyzőit. A 14. körre Verstappen, Pérez, Hamilton volt a sorrend, a mexikói pedig simán tartotta fel a hétszeres világbajnokot, aki végül lemaradt.

Ahogy a szerencse általában szokott, most is Hamiltonra mosolygott, aki Lance Stroll balesete után, a biztonsági autónak köszönhetően nullázta a már-már 10 másodpercesre dagadó hátrányát. A Mercedes-rajongók legnagyobb bánatára a brit két percen belül szólt a csapatnak, hogy a jelenlegi abroncsaival biztosan nem tudja megelőzni „az élen haladó srácokat”. A balesettel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy Stroll nem a saját, hanem az Aston Martin hibája miatt hajtott a falba.


(fotó: Motorstport Week Twitter)

Sebastian Vettel, négyszeres világbajnokhoz méltóan rendkívül okosan taktikázott az Aston Martinnal, a boxutca megnyitásakor azonnal kereket cserélt, és villámgyorsan a 4. helyre került. Kétségtelen, hogy az utóbbi évek egyik legjobb versenyét láttuk a végül második (!) helyen végző némettől, remélhetőleg a jövőben ugyanígy fogja folytatni, további izgalmakat adva az idei, egyébként is fantasztikus szezonhoz.

A dráma az 51 körös futam 47. körében jött, amikor az élen senkitől sem zavartatva haladó Max Verstappen abroncsa meghibásodott (ugyanaz a probléma léphetett fel, mint Strollnál) és a falba csapódott. A holland rendkívül elkeseredetten és indulatosan reagált, hiszen 26 pontot veszített (a leggyorsabb kör is az övé volt), a nagy nyertes ismét a Mercedes és főleg Lewis Hamilton lehetett volna, aki ahelyett hogy nagyobb hátrányt szed össze, visszavehette volna a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A verseny innentől piros zászlóval folytatódott, de előtte a versenyigazgató szólt a csapatoknak (a közvetítés során belehallgathattunk a rádióba), hogy a további incidenseket elkerülendő mindenki gondolja meg a kerékcserét az utolsó két körre.

Az utolsó két körre állórajtot rendeltek el a szervezők és innen úgy borult minden, mint a kártyavár. Mindenki, beleértve a kommentátorokat úgy gondolta, hogy az utolsó két kör csendesen lezajlik, ehhez képest először Lewis Hamilton teljesen érthetetlen hibát vétett és kivezette a versenyautót a pályáról, ahonnan vissza tudott jönni ugyan, de csak az utolsó helyre. Ki gondolta volna Verstappen kiesésekor, hogy a hétszeres világbajnok az újonc Mick Schumacher Haasa mögött végez. 

Az utolsó kör elképesztő csatákat hozott, Pierre Gasly, Charles Leclerc és Lando Norris kínozta egymást a 3. és 4. helyért, végül a fenti sorrend alakult ki. 

Fernando Alonso a 6. helyen zárt az Alpine-nal, csapattársa Ocon kiesett, a hétvége vesztese pedig kétségtelenül Valtteri Bottas, aki mindössze a 12. helyre volt jó a Mercedesszel.

Mindent egybevéve elmondhatjuk, hogy a szezon legizgalmasabb versenye volt az Azeri Nagydíj, a két világbajnokságért harcoló pilóta különböző okok miatt ugyan, de nem szerzett pontot, Sebastian Vettel egy gyengécske autót vezetett szenzációsan és szerezte meg csapata történetének legelső dobogós helyezését, Pierre Gasly életében másodszor az első háromban végzett. A mezőny másik két világbajnoka Fernando Alonso és Kimi Raikonnen szintén az idei legjobb eredményét érte el (6. és 10. hely). 

A következő versenyhétvégét június 18. és 20. között rendezik Franciaországban.

Formula-1 2021, Azeri Nagydíj

Pontszerző helyen végeztek:

1. Sergio Pérez, Red Bull Racing Honda
2. Sebastian Vettel, Aston Martin Mercedes
3. Pierre Gasly, AlphaTauri Honda
4. Charles Leclerc, Ferrari
5. Lando Norris, McLaren Mercedes
6. Fernando Alonso, Alpine Renault
7. Juki Cunoda, AlphaTauri
8. Carlos Sainz, Ferrari
9. Daniel Ricciardo, McLaren Mercedes
10. Kimi Raikonnen, Alfa Romeo Racing Ferrari

Borítókép: Motorsport Week Twitter

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek