2024. március 29. péntekAuguszta

Zsinórban második győzelmét aratta a Sepsi a rájátszásban!

 utolsó frissítés: 18:33 GMT +2, 2021. április 28.

A Sepsi OSK a 2020-21-es szezonban még egyszer sem verte meg a Clinceni csapatát, viszont ha valamikor nagy favoritként indult, az most volt, hiszen míg az Academica összes eddigi meccsét elvesztette a rájátszásban, a Sepsi nagy pofont osztott ki a FCSB-nek, így komoly formabeli különbségre lehetett számítani.

A Sepsi első pillanattól ráerőltette akaratát az első félidőben momentum nélkül futballozó vendégre, és a 38. percben Nouvier révén megszerezte a vezetést. A Metz II-ben nevelkedett francia játékos Éder passzával lódult meg és lőtt tankönyvi módon a kapuba. Labdabirtoklásban nem volt lényegesen jobb a Sepsi, lövésekben viszont igen, a piros-fehérek 12 lövéssel próbálkoztak, amiből 5 talált kaput, az Academicát azonban csak egyszer engedték lőni az első 45 perc során.

A második játékrész jóval csendesebben telt, vagy mondhatnánk azt is, hogy undalmasabban, a Sepsi nem „CFR-módra” védekezett, de elsősorban a kapott gól elkerülésére és kontrákra törekedett, a motiválatlanul futballozó kékmezeseket közel sem engedve a helyzethez. A 75. percre elfáradtak a vendégek, így a Sepsi ismét át tudta venni a kezdeményezést, Safranko révén közel voltak a második találathoz, de a nyáron távozó szlovák nagyon rossz döntést hozott 

A Sepsi minimalista győzelmet aratott ugyan, a pályán azonban ennél nagyobb volt a differencia, egy kétgólos győzelem talán jobban érzékeltetné az erőviszonyokat. A három pont Szentgyörgyön tartása egyúttal azt is jelenti, hogy a Sepsi 8 ponttal a Clinceni előtt van a táblázaton, és nem mellesleg a FCSB ellen játszó Craiovára is feljött 4 egységre. Az OSK a következő fordulóban Botoșaniba látogat, ahol tovább szilárdíthatja negyedik helyét.

Liga1, felsőházi rájátszás, 4. forduló

Sepsi OSK - Academica Clincenci 1-0 (1-0)

Sepsi: Niczuly – Aganovic, Bouhenna, Mitrea, Ștefănescu – Achahbar, Gonzalez, Vașvari – Petrila, Dumiter, Nouvier
Cserepad: Fernandez, Safranko, Kovács, Tamás, Fofana, Ninaj, Golofca, Purece, Fl. Ștefan
Edző: Leo Grozavu

Academica Clinceni: Ureche – Pashov, Patriche, Gardoș, Dobrescu – Cascini, Ventura – Achim, Rusescu, Cordea – Chunchucov
Cserepad: Vâlceanu, Paăun, Chandanov, Pîrvulescu, Cebotaru, Longher, Ștefan, Jerdea
Antrenor: Ilie Poenaru

gólszerző: Nouvier(38.)

Borítókép: Sepsi OSK Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek