2021. május 13. csütörtökSzervác, Imola

Savanyú a román sajtó szőlője a Sepsi győzelme után

 utolsó frissítés: 18:54 GMT +2, 2021. április 26.

A Liga1 felsőházi rájátszásának 3. fordulójában a Sepsi OSK idegenben fektette két vállra a bajnoki győzelemről ábrándozó FCSB együttesét.

A TelekomSportnak szinte az első dolga volt összefüggést keresni a Sepsi FCSB felett aratott győzelme és a CFR elleni vereség között, feltéve a kérdést, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy a Sepsi kikapott a CFR-től de idegenben legyőzte az éllovast. A kérdezők nem felejtették el megemlíteni azt sem, hogy Claudiu Petrilát, a bukarestiek elleni első gól szerzőjét, a kolozsvári gárdától vette kölcsön a szentgyörgyi klub.

Diószegi László, a piros-fehér csapat elnöke a következőket mondta az eset kapcsán: „Nagyon jól játszottunk, megérdemeltük a győzelmet. Ugyanezt akartuk a CFR ellen is. Egyik csapathoz sem állunk közelebb, mint a másikhoz, se CFR-hez, se a Dinamóhoz, se a Steauához, se a Brassóhoz.” (NSO)

Cornel Șfaițer menedzser igen frappáns válasszal élt: „Én is feltegyem a kérdést, hogy a Craiova miért képtelen tíz éve fontos mérkőzést nyerni a FCSB ellen?” (NSO) És valóban, ha megnézzük az egymás elleni eredményeket, a Craiova 2014 augusztusa óta összesen két meccset tudott nyerni a FCSB ellen, az egyiket a tavalyi ráátszásban, amikor a bajnoki címre fikarcnyi esélye sem volt a bukarestieknek.

Hadnagy Attila sportigazgatót telefonon értük el, ő logikus és szakmai magyarázattal szolgált: „Mindkét csapat ellen megtettünk mindent, a CFR ellen nem játszottunk jól az első félidőben, de óriási balszerencsénk is volt. A másodikban beszorítottuk őket, és két sorban védték a kapujukat. A FCSB kinyílt ellenünk, volt területünk, sokkal könnyebb gólt lőni egy játszani akaró ellenfél ellen. A CFR nem akart csak védekezni és szerintem taktikailag felkészültebb is, mint a FCSB.”

A meccs végén Florin Tănase hatalmasat szimulált, Colțescu játékvezető előbb megadta, majd visszavonta a büntetőt, és sárgát adott a színészkedő játékosnak, aki később tagadta a szándékosságot. A sajtóban több helyen is megjelent, hogy a sárga lap igazságtalan volt, csakúgy mint a mérkőzés után Crețunak adott piros. Nos, ha csak ezek voltak Colțescu hibái, akkor a Sepsi győzelme jogos, és Bukarestnek talán nem azzal kellene foglalkoznia, hogy ki ellen milyen eredményt ért el a szentgyörgyi gárda az ezelőtti fordulókban, hanem hogy vajon a FCSB hogy nem tudott egyetlen egyszer sem nyerni ebben a szezonban Leo Grozavu csapata ellen. A más portáján ugye könnyebb söprögetni...

Borítókép: Diószegi László Facebook

Hadnagy AttilaFCSBSepsi OSK
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek