2021. május 13. csütörtökSzervác, Imola

Indul a salakszezon, Fucsovics ATP1000-es tornán játszik Monte-Carlóban

 utolsó frissítés: 23:41 GMT +2, 2021. április 11.

Fucsovics Márton, a legmagasabbra rangsorolt magyar teniszező némi pihenő után ismét ütőt ragad a kezébe. A nyíregyházi versenyző az idei első keménypályás időszak komoly sikereket ért el, ATP 500-as döntőt is játszott az orosz szupertehetség Rubljov ellen.

A keménypályás idénynek vége, immár salakon folytatódik a szezon, ennek a borításnak az első mesterversenye, az 5.2 millió euró összdíjazású, ATP1000-es, Monte Carlo Masters. Az ATP1000-es kategória igen komoly nívót jelent, hiszen közvetlenül a sportág csúcsát jelentő Grand Slam alatt helyezkedik el.

Fucsovics Márton az első találkozón a világranglista 34. helyezettjével, Lorenzo Sonegóval kell megmérkőznie, azért, hogy a másodikon a közvetlen elithez tartozó Alexander „Sacha” Zverevnek is útját állhassa. A magyar játékos jó emlékeket fűz Sonegóhoz, hiszen eddig négy csörtéből háromszor is elkalapálta az olaszt, ebből kétszer ráadásul salakon.

Marci számára április 12-én, kedden, 11:00 órakor kezdődik el a salakszezon.

Borítókép: Fucsovics Márton Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek