2024. március 29. péntekAuguszta

A Brassó simán nyert, a Gyergyó kikapott az Erste Ligában

 utolsó frissítés: 09:00 GMT +2, 2020. november 24.

A Brassó 8-3-ra legyőzte a vendég Dunaújvárost a jégkorong Erste Liga hétfői játéknapján.


    Az Acélbikák a 29. percben még csak minimális hátrányban voltak, de 4-3-as szépítésük után 14 másodperccel újabb gólt kaptak, és onnan már nem voltak egyenrangú ellenfelek.
    A nap másik összecsapásán a Titánok együttese szétlövés után nyert a Gyergyói HK otthonában.
    Az erdélyi találkozókon magyar játékvezetők működnek közre, mert a romániai bírók nem tudtak megállapodni a román szövetséggel a feltételekben. Ezzel kapcsolatban Gebei Péter, a magyar szövetség játékvezetői mentora az MTI érdeklődésére elmondta, mielőtt a magyarok elvállalták volna az Erste Liga romániai összecsapásainak levezetését, egyeztettek a román szövetséggel és a romániai bírókkal, így szó sincs arról, hogy a magyar bírók "egyfajta sztrájktörők" lennének. Ahogy megjegyezte, abban mindenki egyetértett, hogy az Erste Ligának folytatódnia kell, a koronavírus-járvány miatt eleve nehezen sikerült megszervezni a romániai összecsapásokat, és a romániai kollegák vagy a szövetség részéről semmiféle neheztelést nem éreztek, sokkal inkább együttműködést.

    Eredmények (a liga honlapja alapján):
Corona Brasov Wolves (romániai)-Dunaújvárosi Acélbikák 8-3 (2-2, 4-1, 2-0)
Gyergyói HK (romániai) - Titánok 3-4 (0-0, 2-1, 1-2, 0-0, 0-1), szétlövés után

    A tabella:
 1.  MAC HKB Újbuda              12  6   3   2   1  55-35  26 pont
 2.  FTC-Telekom                 12  3   5   3   1  48-44  22
 3.  DEAC                        11  5   1   2   3  42-36  19
 4.  Corona Brasov Wolves         7  4   2   1   -  29-15  17
 5.  UTE                         11  3   1   2   5  38-45  13
 6.  Gyergyói Hoki Klub          10  2   1   4   3  24-32  12
 7.  Sport Club Csíkszereda       5  3   -   1   1  28-22  10
 8.  Dunaújvárosi Acélbikák      11  -   3   1   7  35-55   7
 9.  Opten Vasas HC               5  2   -   -   3  14-18   6
10.  Titánok                      8  -   2   2   4  22-33   6

(mti./hírszerk.)
Borítókép: Corona Brassó Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek