2021. aug. 4. szerdaDomonkos

Várható, szomorú és nagy verést kapott a CFR az Európa Ligában

 utolsó frissítés: 22:22 GMT +2, 2020. november 05.

Az Európa Liga főtáblájának 3. fordulójában a CFR a Stadio Olimpicóba látogatott, ahol az ellenfele az AS Roma volt.

A CFR-nek az utóbbi időben több problémával is szembe kell néznie, egyrészt annyira sok sérültje és koronavírus-fertőzöttje van, hogy a padját sem tudta megtölteni a római kirakatcsapat elleni meccsre, mindössze öt játékos kapott helyet a padon, holott tizenegynek lett volna hely, másrészt a botrányos bíráskodás mellett elveszített  Gaz Metan elleni mérkőzés után igen felpaprikázott nyilatkozatok sem tettek jót az öltözői hangulatnak.

A címben azt írtuk, hogy a CFR veresége várható, szomorú és nagy. Nos várható, mert a fenti problémák már a meccs előtt is nyilvánvalóak voltak, így senkit nem lepett meg, hogy a CFR kezdője, még a bajnoki versenyfutásban is „fapados” tizenegynek számított volna, hát még az Európa Ligában, pláne az AS Roma ellen.

A végeredmény nem csak a csapat szurkolói számára szomorú, hanem a semleges nézőknek is, hiszen egy kitűnően menedzselt projekt a kolozsvári csapaté, amely sikert sikerre halmozott az elmúlt években, észszerű játékospolitikával és magas szintű szakmai munkával érte el eredményeit. Adott tehát egy profi mentalitású csapat, amely a román élvonal felsőházában szinte egyedüliként saját maga által okozott botrányoktól mentesen irányította a csapatot, így az igazi sportszerető közönség tiszteli. Azt pedig mindig rossz érzést kelt a sportszerűséget értéknek tartók körében, ha egy sokra hivatott, profi csapat a sérülések és a szövetségek játékszereiként nem éri el azokat a sikereket, amelyeket megérdemelne.

Egy 5-0-s vereségre nem lehet azt mondani, hogy nem nagy, még akkor sem, ha a körülmények indokolják. Ez a CFR a tavalyi szezonban négy győztes meccsel azaz 12 ponttal zárta az Európa Liga csoportkörét, ahol olyan ellenfelei voltak, mint a Lazio, Celtic és a Rennes. Ezután következett a későbbi győztes Sevilla, akivel két döntetlent játszott a csapat, mielőtt kiesett. Idén a kolozsvári gárda kapott egy ötöst Rómában. 

A meccs maga híven tükrözte a végeredményt, a Roma már a 2. percben betalált Mkhitaryan révén, a kolozsvári belsővédők nem tudták megállítani őket, ez a 22.5 éves átlagéletkorukat nézve nem meglepő, ráadásul egyiküknek szinte egyáltalán nincs tapasztalata, másikuk pedig eredetileg szélsővédő.

A meccs képét könnyű leírni, a Roma támadott 1-0-nál, támadott 2-0-nál, 3-0-nál és 4-0-nál is, a csapat nem állt vissza, és bár helyenként kifejezetten hanyagul játszottak Fonseca tanítványai, olyan tudáskülönbség volt a pályán, amivel nem kezdhetett semmit Dan Petrescu.

A félidő 3-0-s vezetéssel zárult, Ibanez és Borja Mayoral is betalált. A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy a 3-0 lesz a végeredmény is, azonban a 84. percben Mayoral újabb góljánál a nem ilyen meccsképhez szokott kolozsvári csapat megroppant és 3 perc múlva Pedro beállította az 5-0-s végeredményt. 

A CFR a következő EL-meccse a Roma elleni visszavágó lesz november 26-án Kolozsváron.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló

AS ROMA - CFR 5-0 (3-0)

AS Roma: Pau López - Fazio, Ibanez, Kumbulla, - Bruno Peres, Cristante, Veretout, Spinazzola - Villar, Mkhitaryan, Borja Mayoral
Cserepad: Boer, Mirante, Karsdorp, Juan Jesus, Smalling, Pellegrini, Dzeko, Pedro, Zalewski, Milanese, Tripi
Edző: Paulo Fonseca

CFR: Bălgrădean - Susic, Manea, Ciobotariu, Camora - Itu, Hoban, Djokovic - Rondon, Debeljuh, Deac
Cserepad: Sandomierski, Păun, Pereira, Latovlevici,  Joca, Carnat
Edző: Dan Petrescu

gólszerzők: Mkhitaryan (2.), Ibanez (24.), Borja Mayoral (34., 84.) Pedro (89.)

Borítókép: AS ROMA facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek