2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Női kézi: Dánia önállóan is megrendezné az Európa-bajnokságot

 utolsó frissítés: 12:29 GMT +2, 2020. október 28.

Ahogy arról már tájékoztattuk olvasóinkat, a norvég szövetség gondolkodik a női kézilabda Európa-bajnokság társrendezésétől való visszalépésen, ám úgy tűnik ebben az esetben sem maradunk kontinensviadal nélkül, hiszen a hírek szerint Dánia önállóan is megrendezné a decemberi eseményt. 


    Per Bertelsen, a dán szövetség (DHF) elnöke a helyi TV2-nek úgy nyilatkozott, készen állnak a mérkőzések lebonyolítására, és bár hirtelen nagyon sok logisztikai feladatot kellene megoldaniuk, a meglévő tapasztalataik birtokában arra is képesek lehetnek.
    "Ha a norvégok, vagy az európai szövetség felkér minket, hogy rendezzünk önállóan, akkor természetesen meg fogjuk tenni" - szögezte le.

    A norvég hatóságok a múlt héten rendkívül szigorú feltételeket határoztak meg a december 3-tól 20-ig tartó torna kapcsán: amennyiben egy játékos koronavírus-tesztje pozitív eredményt hoz, azonnal karanténba küldik a csapatát, sőt azt a válogatottat is, amellyel legutóbb játszott. Vagyis egy eset miatt két együttes számára érhet véget a kontinensviadal.
    Erre reagálva Kare Geir Lio, a norvég szövetség (NHF) elnöke hétfőn - 38 nappal a rajt előtt - elismerte, hogy bár megpróbálnak megoldást találni, a visszalépést fontolgatják, és a döntést az európai szövetséggel (EHF) együttműködve másfél héten belül meghozzák. Abid Raja norvég kulturális, esélyegyenlőségi és sportminiszter elmondta, igyekeznek minden segítséget megadni a rendezőknek, ez például a beutazási és a karanténszabályok módosítását is jelentheti.

    Dániában csak a megfertőződött kézilabdázókat különítik majd el, és mérkőzésenként legfeljebb ötszáz, Norvégiában viszont maximum kétszáz néző lehet a lelátókon. A DHF elnöke szerint az Európa-bajnokságot nem lehet kétféle szabályrendszer szerint lebonyolítani. Bertelsen hangsúlyozta, nem akarnak és nem is fognak beleszólni a norvég szervezők dolgába, az EHF-nek kell állást foglalnia, hogy milyen szabályok szerint kell majd megrendezni a tornát.
    Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A magyar együttes a trondheimi C csoportban december 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, majd 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A négy csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

(mti./hírszerk)
Borítókép: Magyar Kézilabda-válogatott Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek