2024. március 29. péntekAuguszta

Bravúros döntetlent játszott a magyar válogatott Moszkvában

 utolsó frissítés: 00:12 GMT +2, 2020. október 15.

A Nemzetek Ligája B-ligájának 3. csoportjában az eddig meglepetésre hat pontot összegyűjtő magyar válogatott a csoport első helyén tanyázó Oroszországhoz látogatott. Marco Rossi csapata két bravúrgyőzelmet aratott idegenben, előbb Törökországot, majd vasárnap Szerbiát múlta felül 1-0-ra. A meggypiros mezesek egyetlen vereségét pont Oroszországtól szenvedték el szeptember 6-án Budapesten.

A magyar válogatottnak fontos volt ez a meccs, hiszen a pontszerzés szinte biztossá tette volna, hogy bent maradnak a B-ligában, feltéve persze, ha Szerbia nem veri meg Törökországot idegenben.

A magyar szövetségi kapitány dolgát nehezítette, hogy rotálnia kellett, a Szerbia ellen győztes kereten hat helyen is változtatni kényszerült, így került ki az Európa-klasszisnak tartott Gulácsi Péter, akinek a helyén Dibusz Dénes kapott helyet. 

A kitűnő iramú találkozón nincs mit szépíteni, az orosz csapat dominálta a játékot, a magyar válogatott jobbára védekezett. Ezzel együtt meg kell említenünk az Apollon Limasszol védőjét, Szalai Attilát, aki szenzációs meccset játszott. A 22 éves játékos parádés számokat hozott, 4 szerzett labdájával 6 lefülelt labdájával és 7 tisztázásával magasan a mezőny legjobbja volt.


(fotó: Szalai Attila és Willi Orbán fogja közre Dzjubát forrás: MLSZ Facebook)

A félidők végét különösen megnyomta a hazai csapat, az első félidő utolsó perceiben Dibusznak kellett nagyot mentenie, a második félidő végén pedig már a csatár Szalai Ádám is szinte csak védekezett, így támadásra nem nagyon maradt energia, a győzelemmel felérő döntetlen viszont meglett.

A magyar válogatott küzdeni akarással kompenzálni tudta az orosz játékosok tudásfölényét, olyan tartás van ebben a csapatban, amilyent nagyon rég nem mutatott a nemzeti tizenegy. Amit még fontos megemlíteni a hihetetlenül alázatos munkán kívül, hogy két fordulóval a vége előtt a magyar válogatott a nyolcpontos Oroszország mögött a csoport második helyén áll 7 ponttal, ami azt jelenti, hogy a 3 pontos Törökország és a 2 pontos Szerbia szinte biztosan nem fogja megelőzni.

Marco Rossi csapata legközelebb november 15-én fogadja Szerbiát.

Nemzetek Ligája
B-liga 3. csoport, 4. forduló

OROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–0

Oroszország: Sunyin – Szmolnyikov, Szemjonov, Kudrjasov, Zsirkov (Karavajev, 67.) – An. Mirancsuk (Z. Bakajev, 55.), Zobnyin, Ozdojev (Szobolev, 81.) – Ionov (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Mosztovoj, 55.). 
Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov

Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Sigér, Gazdag (Nagy Á., a szünetben), Kalmár (Schäfer, 77.), Holender (Fiola, a szünetben) – Szalai Á. (Könyves, 83.), Nikolics (Varga K., 61.). 
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Borítókép: MLSZ Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek