2024. március 29. péntekAuguszta

A Halepet legyőző 19 éves lengyel lány nyerte a Roland Garrost

 utolsó frissítés: 18:49 GMT +2, 2020. október 10.

A Halepet legyőző 19 éves lengyel lány, Iga Swiatek nyerte a Roland Garrost, miután a döntőben 6-4, 6-1 arányban legyőzte a 4. kiemelt amerikai Sofia Kenint. A világranglistán 54. lengyel teniszezőnek ez az első felnőt WTA diadala.

Swiatek a számítógépes WTA-rangsor 1975-ös bevezetése óta a legalacsonyabban jegyzett döntős volt Párizsban. Hat korábbi Grand Slam-tornáján a legjobb eredménye egy nyolcaddöntő volt.

A nyitószettben Swiatek 3:0-ra elhúzott, ám a világranglistán 6. helyen álló Australian Open-címvédő amerikai hamarosan utolérte őt. A varsói játékos 5:3-nál már a szettért adogathatott, de kiszerválni a játszmát. Utána egy újabb brékkel került szettelőnybe.

A folyatásban aztán rögtön elvesztette az első adogatását, ami kiegyenlített szettet vetített előre, de aztán teljesen másképp alakult a mérkőzés képe. Előbb brékelte az amerikai lányt, majd hozta az adogtását. A moszkvai születésű Kenin ekkor ápolást kért a combjára, innentől pedig láthatóan nem volt százszázalékos, így Swiatek könnyedén lezárta a mérkőzést, amely 1 óra 24 percig tartott.

Swiatek az egész Roland Garroson imponáló magabiztosággal játszott, szettveszteség nélkül lett bajnok. Nem csak Simona Halepet verte meg nagyon, hanem a harmadik fordulós, Eugenie Bouchard elleni mérkőzést kivéve (amikor 6-3, 6-2 arányban győzött), mind meccsén volt legalább egy 6-1 arányban megnyert szettje. 

A Roland Garros trófeája mellé 1,6 millió eurót is kap a győzelemért, és hétfőtől már a 17. helyen jegyzik a világranglistán.

(mti/hírszerk.)

Roland GarrosAdrian Mutu
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek