2020. október 27. keddSzabina

Dan Petrescu: Azt kívánom, hogy a Ferencváros jusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe

 utolsó frissítés: 18:00 GMT +2, 2020. szeptember 17.

A múlt héten a Hermannstadt együttesét 1-0-ra verő CFR sajtótájékoztatót tartott a pénteki, Astra elleni idegenbeli meccs előtt.

Dan Petrescu vezetőedző röviden válaszolt a kérdésekre, elmondta, hogy egy döntetlen nem lenne rossz idegenben, valamint az Astrát dicsérte, kiemelve, hogy az elmúlt szezonban egyedül a Chindia tudta megverni őket idegenben.

Az Alibec Gaziantepsporhoz való igazolásával kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy az Astra csatárát a legjobb romániai támadónak tartja, aki az utóbbi időben jól teljesített úgy a válogatottban, mint a klubjában.

A regnáló bajnok szurkolóinak a legégetőbb kérdés természetesen az elmúlt évek húzóemberének, Ciprian Deacnak a helyzete, róla azt mondta a tréner, hogy a szerdai és csütörtöki napon részt vett ugyan az edzésen, a kiszállásra azonban nem fog elutazni.

Dan Petrescut a Ferencváros Dinamo Zagreb elleni továbbjutásáról is megkérdezték, a tréner némi meglepetésnek adott hangot, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a Ferencváros megverte idegenben a Celticet is, valamint hogy látszik az állami támogatás a csapaton. A sikeredző nagyon sportszerű volt, azt kívánta a Ferencvárosnak, hogy jusson be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A CFR az Európa Liga 3. körében folytatja a szereplést, ahol a gibraltári Europa Fc, vagy a Ferencváros által búcsúztatott svéd bajnok Djurgarden csapata lesz az ellenfele. Az Europa - Djurgarden találkozót csütörtök este 20:00 órától rendezik. 

Borítókép: CFR Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek