2020. szeptember 20. vasárnapFriderika

Cinikus marketingdöntés Sebastian Vettel Aston Martinhoz igazolása

 utolsó frissítés: 12:41 GMT +2, 2020. szeptember 10.

Amint arról tájékoztattuk kedves olvasóinkat Sebastian Vettel szólgálataira már nem tart igényt a Ferrari, eddig viszont még nem lehetett tudni, hogy melyik istálló lesz a német pilóta új állomáshelye.

Szeptember 10-én némileg eloszlani látszik a köd, hiszen a Racing Point istálló bejelentette, hogy szerződteti a négyszeres világbajnokot.

A jövőre Aston Martin név alatt futó csapat rajongói persze nem örülnek annyira, hiszen Vettel annak a Sergio Péreznek a helyére érkezik, aki sokkal jobban teljesített az elmúlt években (a pályán belül és kívül, gondoljunk csak a Force India megmentésére), mint a német bajnok.


Amikor júliusban felröppentek a pletykák, hogy Vettel érkezhet, világos volt, hogy a jól teljesítő Péreznek kell mennie, hiszen a másik pilóta Lance Stroll, a csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak a fia. Ez az adalék természetesen sokakban váltott ki visszatetszést, még a mexikói elnök is beszállt a „twitter-háborúba”, ahol a Pérez-szimpatizánsok
#KeepCheco -val, azaz #TartsátokmegCheco-val posztoltak. Bár ebben a szezonban, az eddigi versenyek alapján Lance Stroll megelőzi Pérezt, a tavalyi évadban viszont hatalmas verést a mexikóitól, átlagban három hellyel végzett mögötte, és kevesebb, mint fele pontot gyűjtött. Igazán akkor válik védhetetlenné a döntés, amikor megnézzük Sebastian Vettel elmúlt évekbeli eredményeit. A német a Ferrari elsőszámú pilótájaként egyáltalán nem tudott felnőni a feladathoz, hibát hibára halmozva kezdte ki előbb a szurkolók, majd a csapatvezetés türelmét. Őt hozni Pérez helyére szakmailag védhetetlen döntés. 

A fentihez hasonló marketingdöntések persze nem példa nélküliek az F1-ben, ahogy arról már hírt adtunk jövő szezontól Fernando Alonso lesz Esteban Ocon csapattársa a Renault-nál. A francia csapat jövőre Alpine néven fut, ezáltal is reklámozva a Renault új sportkocsiját, ehhez pedig szerintük a legfontosabb szempont, hogym nagynevű pilótát szerződtessenek. Ebből a szempontból Fernando Alonso tökéletes választás, viszont nagy kár, hogy az ilyen marketingszempontok alapján meghozott döntések miatt olyan tehetséges versenyzők szorulnak perifériára, mint Sergio Pérez.

Borítókép: Sebastian Vettel Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek