2020. július 9. csütörtökLukrécia

Dusko Vujosevics marad Kolozsváron

 utolsó frissítés: 11:55 GMT +2, 2020. június 24.

Az európai kosárlabda egyik legfontosabb edzője, Dusko Vujosevics szerződést hosszabbított az U-BT Kolozsvárral, jelentette be a klub honlapja szerdán. A fekete-fehérek felállása nem fog változni, Vujosevics továbbra is a junior és a senior csapat koordinátora és edzője lesz, miközben a vezetőedzői teendőket továbbra is Mihai Silvășan fogja ellátni.

„Őszintén szólva voltak kétségeim, amikor tavaly Kolozsvárra jöttem. Nem tudtam milyen a klub és hogy jól fogom-e magam érezni. Ahogy a szezon haladt előre megértettem, hogy nem kell aggódnom. Az U-Banca Transilvania egy jól szervezett klub, stabil tulajdonosi háttérrel.”

A szerb edző 2001 és 2014 között 191 Euroliga-mérkőzést játszott, amelyből 69-et meg is nyert. Karrierjét 1976-ban kezdte, a nagynevű Partizan Belgrád együttesének juniorcsapatát irányította. Számos országban edzett klubszinten, megfordult olasz, spanyol, francia és orosz kluboknál, karrierje legnagyobb Euroliga-sikerét a 2009-10-es szezonban érte el, amikor mindössze két ponttal kapott ki a CSKA Moszkva együttesétől a dobogóért vívott mérkőzésen.

Tizenegyszer nyert szerb bajnokságot, ötször végzett az élen az Adria-kupában és három Szerbia Kupát is nyert. Az U-BT edzőjeként győzni tudott a Román Kupában és bejutott a FIBA Europe Cup negyeddöntőjébe. A koronavírus-járvány lefújásakor csapata első helyen állt

(AGERPRES)
Borítókép: U-BT Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek