2020. július 9. csütörtökLukrécia

Bundesliga: Döntetlen Kölnben, győzelemmel kezdett a Bayern

 utolsó frissítés: 09:12 GMT +2, 2020. május 18.

Jól kezdett a Köln a Bundesliga 26. fordulója vasárnapi játéknapjának első meccsén, hiszen már a hatodik percben betalált ellenfelének, a Mainznak. A gólt büntetőből a támadóközéppályás Mark Uth szerezte.

Némi meglepetésre a hazai csapat a vezetés tudatában visszaállt védekezni, a terület átadásával pedig a Mainz került előnybe. A 12. percben egyenlíthetett volna a vendégcsapat, de ez csak egy volt a szép számmal akadó helyzetük közül. A vendégek főként a széjátékra és beívelésekre alapoztak, bár szélsőik közül inkább Quaison volt veszélyes, mint Ji.

A második féldő elején jobban játszott a Köln, sőt a második gólt is meg tudta szerezni, az 53. percben egy jobboldali beadást Kainz fejelt a hosszúoldalon a kapuba. Az első negyedóra végéig úgy tűnt, tovább nőhet a különbség, több lehetősége is volt a „Kecskéseknek”, utána azonban elfogytak a hazaiak.

A 61. percben Awoniyi lőtte kapuba Baku lapos passzát, 10 perccel később pedig Kunde lőtt gyönyörű szólógólt. Ekkor már Szalai Ádám is a pályán volt, aki 20 percet kapott Beierlorzer mestertől.

A játéknap másik meccsén az Union Berlin fogadta a bajnoki litavezető Bayern Münchent. A mérközés elején aktív volt a hazai csapat, több jó lövés és lehetőség is fűződött a nevükhöz, miközben a bajor rekordbajnok tompán futballozott.

A 17. percben ajtó-ablak helyzetet dolgoztak ki a vendégek, azonban Thomas Müller lesen tartózkodott, a játékvezetői gárda pedig érvénytelenítette a találatot. A 39. percben Subotic szó szerint felrúgta Lewandowskit a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette.

A második félidőben rengeteg hibával tarkított játékot láthattunk. Az Union lelkesen, a Bayern unottan futballozott, de az iram nem volt rossz (vagy csak ennyire hiányzott nekünk a futball?). A krónikákhoz hozzátartozik, hogy Benjamin Pavard fejese révén a müncheni csapat megszerezte a második találatát is a 80. percben, ezzel állítva be a 2-0-s végeredményt.

Borítókép: Mainz FSV Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek