2020. június 1. hétfõTünde

A Ferrari és Vettel útjai elválnak

 utolsó frissítés: 14:34 GMT +2, 2020. május 12.

Bár már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hivatalos csak most lett Sebastian Vettel távozásának híre. A népszerű istálló és a német pilóta nem igazán indokolta meg az elválást, a közlemény szerint mindkét fél úgy érezte, ideje váltani.

A kommüniké szerint úgy a négyszeres világbajnok, mint az olaszok nagyon tisztelik a básik felet, a csapatfőnök Mattia Binotto köszönetet mondott a pilótának és kiemelte, hogy a Ferrari történelmének része, míg Vettel aról biztosította a rajongókat, hogy nem anyagi okokból hozták meg a döntést és hozzátette, hogy reméli a maranellóiak elérik azokat a célokat, amiket megérdemelnek.

A csapattárs Charles Leclerc, aki a tavalyi szezonban megverte Vettelt Twitter-üzenetben reagált és elmondta, hogy sosem tanult annyit, mint a közösen együtt töltött időszak alatt.

Sebastian Vettel utódjáról és következő csapatáról egyelőre még csak találgatások vannak, a pletykák szerint a McLaren versenyzője Carlos Sainz és a renault-os Daniel Ricciardo a legesélyesebb a helyére, míg a német pilótát pont emiatt a legtöbben a Renault-nál vagy a McLarennél képzelik el.

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek