2020. június 1. hétfõTünde

Elhunyt a kenulegenda Wichmann Tamás

 utolsó frissítés: 18:06 GMT +2, 2020. február 13.

Hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el Wichmann Tamás, kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus.

A kiváló sportoló 1948 február 4-én született Budapesten, egy gyerekkori súlyos baleset után kezdett sportolni. Előbb az ökölvívást választotta, ám csipősérülése miatt inkább kenura váltott, és ez kitűnő döntésnek bizonyult, 1962-től 1983-ig különböző egyesületekben sportolt, leghosszabb ideig (1975-1983) az MTK-VM-hez tartozott.

Első Európa-bajnokságát 1967-ben Duisburgban nyerte Petrikovics Gyulával 1000 méteren, rá egy évre, az 1968-as, mexikóvárosi ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert. Az olimpiai aranyéremről négy évvel később is lecsúszott, az 1972-es müncheni játékokon is ezüstérmet nyert.
Első világbajnokságát 1970-ben nyerte Koppenhágában, 10.000 méteren. 1979-ben régi álma vált valóra, amikor rövid és hosszú távon is világbajnoki elsőséget mondhatott magáénak. 1981 után 1982-ben kenu egyesben is nyerni tudott, ezzel megszerezte utolsó világbajnoki aranyait, majd egy évvel később visszavonult.

Wichmann Tamás egykori versenytársai közül sokan nyilvánítottak részvétet, Ivan Patzaichin Facebook-on reagált a hírre: "Olyan versenytársam volt, aki értékesebb sportolóvá tett, de főleg olyan társ volt, aki bölcsebb emberré tett. Nyugodjék békében!"

A Kolonics György Alapítvány támogatásával, 2019-ben életéről, karrierjéről szóló portréfilm készült, mely a találó Magyar Lapát címet kapta.

A kétszeres olimpiai ezüstérmes sportoló a 2020-as Év Sportolója Gálán megkapta a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Omipiai Bizottság Életműdíját.

Borítókép: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek