2024. március 29. péntekAuguszta

Gulyás István szövetségi kapitány értékelte a Dánia elleni találkozót

 utolsó frissítés: 02:35 GMT +2, 2020. január 14.

 "Kicsit bosszús vagyok, mert lehet, hogy ebben benne volt egy győzelem is, de nem lehetünk elégedetlenek, hiszen összességében jó eredményt értünk el. Néhány fiatal ismét bizonyította, hogy helye van a jövő magyar csapatában" - nyilatkozott a lefújás után az edző.

    A várakozásokkal ellentétben a jóval esélyesebbnek tartott dánok csak egyszer, az 57. percben tudtak vezetni, és a magyarok talpraesett hozzáállásuknak és összeszedett játékuknak köszönhetően a hajrában is nagyon közel álltak a győzelemhez.

    Gulyás elárulta, a meccs előtt azt mondta az öltözőben a játékosoknak, hogy bízzanak magukban, mert az oroszok elleni első csoportmérkőzést is azzal tudták megnyerni - a taktika betartásán kívül -, hogy önmaguk tudtak lenni.


(kép: Magyar kézilabda-válogatott Facebook)

    "Mondtam, hogy az idő előrehaladtával a dánok még idegesebbek lesznek, egyre nagyobb lesz a nyomás rajtuk, és nagy vonalakban bejöttek a terveink" - fűzte hozzá.
    A kapitány elmondta, kíváncsiak voltak, a fiatalok és ők maguk hogy bírják a nyomást, hogyan élik meg, hogy tízezer ember szurkol a dánoknak, de állták a sarat, és nem stresszeltek nagyon.
    "Volt, amikor elkapott bennünket a hév, idegesebbek voltunk egy kicsit, a játékosok is, de ez természetes" - vélekedett.

    A szakvezető felidézte, hogy a dán válogatott a második félidőben taktikát váltott, átállt hét a hat elleni játékra, amivel általában meg szokta nyerni a meccseket, de ezúttal mindig volt egy magyar védő, aki "bekerülte" a szélsőt, Mikler Roland pedig jókor nyúlt bele a labdákba.

    "A dánok elbizonytalanodtak, és ott még lehetett volna sanszunk. Nagyon örültünk a megszerzett labdáknak, pedig ha felnézünk, láttuk volna, hogy üres a kapujuk, akkor lehetett volna egy-egy gólt lőni. Talán ezek voltak a kulcspontok, illetve az, hogy szinte végig vezetni tudtunk, mindig megújultunk egy kicsit" - magyarázta Gulyás István.
    Felidézte, hogy nyolc másodperccel a vége előtt visszaszerezték a labdát, de nehéz dolgunk volt, mert a kapuból kellett kezdeniük a támadást. Sejtették, hogy az ellenfél emberfogásra vált, és nehéz volt olyan helyzetet teremteniük, hogy bemehessen a hetedik emberük is.
    Gulyás hozzátette, játékosai természetesen elfáradtak, hiszen kimondottan nagy testű emberek ellen kellett küzdeniük, de nagyszerűen helytálltak a világ legjobb kézilabdázói, illetve a világ egyik legjobb csapata ellen.
    "Látszott a dánokon, hogy egy kicsit remegtek, nyomás alatt voltak. Nagyon érdekes volt látni a megdöbbenést az arcukon, hiszen nekik mindenképpen pontot kellett szerezniük, hogy életben maradjanak a reményeik" - hangsúlyozta a kapitány.
    A három ponttal rendelkező magyar válogatott szerdán 18.15-től Izland ellen játssza utolsó mérkőzését a malmői E csoportban.

(mti)
Borjtókép: Hat plussz egy Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek