2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Halálos baleset történt a spái Forma-2-futamon

 utolsó frissítés: 10:32 GMT +2, 2019. szeptember 01.

Halálos baleset történ a szombati Forma-2-es futam elején a belgiumi Spában, amikor a Radillon-kanyarban, a pálya egyik leggyorsabb pontján az egyik autó megcsúszott, majd többen összeütköztek. A balesetben szerzett sérülései következményeként a kórházban életét vesztett Anthoine Hubert, a GP3-as bajnokság tavalyi győztese - tájékoztat a Nemzetközi Autós Szövetség. Az eset másik fő részese, Juan-Manuel Correa állapota stabil, kórházban ápolják. Marino Sato, akinek az autója szintén darabokra tört a balesetben, jól van.

A francia Anthoine Hubert szeptemberben töltötte volna be a 23 évet. 10 évesen kezdett gokartozni, 2013-ban váltott autókra, a francia F4-ben, majd a Forma-Renault-sorozatban indult. A Forma-3-ban 2016-ban mutatkozott be, és már a második futamát megnyerte. 2017-ben jött a következő nagy lépés, a GP3, második évében, tavaly a széria bajnoka.

Az F2 a Forma-1 egyik betétsorozataként van ott Spában. Ez a széria a második leggyorsabb az F1 után, ahol az autók is már majdnem olyanok, mint a Forma-1-ben. A nemzetközi szövetség közlése szerint kegyeleti okokból az F2 vasárnapi futamát törölték. 

Spa-Francorchamp a világ egyik leggyorsabb és legveszélyesebb versenypályája, évtizedek óta rendeznek rajta futamokat, történelmi helyszín a Forma-1-ben is. A Radillon a világ talán leghíresebb kanyarának, az Eau Rouge-nak a folytatása, egy emelkedős, beláthatatlan bal-jobb kanyar kivezetése. A múltban több halálosa baleset történt ezen a szakaszon. (index/hírszerk.)

Formula–2Formula–1
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek