2024. március 29. péntekAuguszta

Vereség Prágában is, az EL-ben folytatja a Petrescu-csapat

 utolsó frissítés: 02:23 GMT +2, 2019. augusztus 29.

A Kolozsvári CFR nem tudott visszavágni a Slavia Pragának a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásban. A cseh címvédő kettős győzelemmel jutott főtáblára az elitsorozatban, míg a vasutasok ősszel az Európa Liga csoportkörében folytatják nemzetközi kupaszereplésüket. 

fotó: Manases Sándor

Dan Petrescu együttese nehéz helyzetből várta a visszavágót, mivel hazai pályán 1–0-ra kikapott a masszív Slaviától. A kolozsváriak idegenben sem tudták bevenni a cseh bajnok kapuját, ehhez legközelebb Rondón járt a 15. percben, de a venezuelai csatár hiába vetődött előre, kevéssel lemaradt Omrani szemfüles bal oldali beadásáról.

A mérkőzés egyetlen gólját a balhátvéd Jan Boril lőtte a 66. percben: a Slavia Prága ötöse könnyedén megnyerte párharcát a frissen pályára lépett Alexandru Păun ellen, majd esetében pár méterről előtte Arlauskis mellett a labdát, amelybe a gólvonalon Andrei Mureșan még beleért ugyan, ám a hátvéd sem tudott menteni.

A piros-fehérek előnye kitartott a lefújásig, Jindrich Trpisovsky csapata 2–0-s összesítéssel jutott főtáblára a BL-ben.

A párharc második mérkőzésén a kapusok közül Arlauskisnak akadt több védeni valója, a CFR-től csak Bordeianu szabadrúgásból és Păun akcióból tette próbára Kolart, aki mindkét lövést hárította. A Slavia Prága játékosai jó néhány veszélyes támadást vezettek, Stanciu, az első mérkőzésen betaláló Masopoust, illetve Skoda is közel járt a gólhoz. A csehek továbbjutása összességében megérdemeltnek mondható, Dan Peterescu viszont azt nyilatkozta, csapata is megérdemelte volna, hogy bekerüljön a Bajnokok Ligája legjobb 32 együttese közé.

„Sajnálom a fiúkat, ez a csapat abszolút megérdemelte volna, hogy a Bajnokok Ligája egyik csoportjában játsszon. Fantasztikus játékosok alkotják a csapatot. Ez életük nagy esélye volt, nem tudni, mikor jön még hasonló. Nem kiemelt lévén a CFR csodákat művelve jutott el a selejtező rájátszásáig. Egy olyan csapattal találkoztunk, amely ebben a szezonban nem veszített még mérkőzést.

Lehet hiányérzetünk, ha az odavágó 0–0-val vagy 1–1-gyel végződik, ők is több félelemmel léptek volna pályára, a mi esélyeink pedig nagyobbak lettek volna. Ma este az első félidő kiegyenlített játékot hozott, volt egy-két lehetőségünk. Azt hiszem a kapusuk mindkét mérkőzésen a hősük volt, és ezen a szinten ha az ellenfélnél a kapus a legjobb, nincs amiért sajnálkozni, azt jelenti, a játékosaid mindent beleadtak” – mondta Petrescu, hozzátéve, hogy a gólt egy védelmi hibából kapták, a pontrúgásokat pedig gyatrán végezték el. 

A CFR vezetőedzője büszkeségét fejezte ki, amiért bejutottak az Európa Ligába, és magasra helyezte a lécet a másodszámú európai kupában. Mint mondta, bárkik lesznek is az ellenfelek, tovább kell jutni a csoportból, ez a minimális célkitűzés. 

Az Európa Liga csoportjait pénteken sorsolják ki Monacóban, a ceremónia romániai idő szerint 14 órától kezdődik.  

BL-selejtező, playoff-kör
Visszavágó 

Slavia Prága–Kolozsvári CFR 1–0 (0–0)
Prága, Sinobo Stadion, 18562 néző
vezette: Gianluca Rocchi (olasz)
gól: Boril (66.)
sárga: Masopoust (40.), Kudela (47.), ill. Mureșan (40.), Deac (44.), Țucudean (80.), Djokovic (90+5.)
Továbbjutott a Slavia kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel

Slavia: Kolar – Coufal, Kudela, Hovorka, Boril – Soucek, Kral – Masopoust (Traoré 84.), Stanciu (Frydrych 90.), Olayinka – Skoda (Helal 79.). Edző: Jindrich Trpiskovsky.

CFR: Arlauskis – Susic, Burcă, Mureșan, Camora – Luis Aurelio (Păun 64.), Bordeianu, Djokovic – Deac (Hoban 70.), Rondón (Țucudean 69.), Omrani. Edző: Dan Petrescu.

Kolozsvári CFRUEFA Bajnokok LigájafutballSlavia Prágaselejtező
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek