2021. április 15. csütörtökAnasztázia, Tas

Liga 1: a Dinamo nyert és elmozdult az utolsó helyről

 utolsó frissítés: 10:51 GMT +2, 2019. augusztus 27.

A Dinamo háromgólos győzelmével ért véget a labdarúgó Liga 1 alapszakaszának hetedik fordulója. Dusan Uhrin csapata szezonbeli második győzelmét az FC Hermannstadt ellen érte el, és a megszerzett három ponttal az utolsóról feljött a kilencedik helyre.

A hétfői zárómérkőzésen, amelyen a nagykárolyi Kovács István fújta a sípot, a Dinamo ebben a szezonban először húzta ki kapott gól nélkül a 90 percet. Kovács 1–0-s hazai vezetésnél vitatható büntetőt ítélt a szebenieknek, de Riccardo Piscitelli nagy bravúrral védte David Caiado tizenegyesét. Az olasz kapus egyébként a meccs legjobbja volt. A Dinamo a következő fordulóban Sepsiszentgyörgyre látogat, az összecsapást hétfőn este 21 órától rendezik.

Győzelmével a Dinamo elmozdult a kiesőzónából és átadta az utolsó pozíciót a Medgyesen 4–0-s vereségbe beleszaladó FCSB-nek. A tabella élén továbbra is a nagyon meggyőzően menetelő Kolozsvári CFR áll, a címvédőt az FC Viitorul, a Gaz Metan és a Poli Iași követi, egyaránt kétegységnyi lemaradással. Az első négy mellett csak a döntetleneket felhalmozó Sepsi OSK veretlen.

Liga 1, alapszakasz, hetedik forduló

Dinamo–FC Hermannstadt 3–0 (1–0)
gól: Denis Ciobotariu (19.), Dan Nistor (65., büntetőből), Linas Klimavicius (74.)

Medgyesi Gaz Metan–FCSB 4–0 (1–0)
gól: Darius Olaru (17.), Marius Constantin (57., büntetőből), Dumitru Cardoso (65., büntetőből), Mihai Velisar (86.)
kiállítva: Iulian Cristea (64.), Bozhidar Chorbadzhiyski (75.) - mindketten a vendégektől

FC Viitorul–FC Voluntari 4–0 (1–0)
gól: Gabriel Iancu (17.), George Ganea (55.), Lyes Houri (83.), Rivaldinho (87.)

Kolozsvári CFR–FC Botoșani 4–1 (3–0)
gól: Michael Pereira (19.), Ciprian Deac (25., 73., utóbbit büntetőből), Alexandru Păun (37.), ill. George Cîmpanu (79.)

Academica Clinceni–Sepsi OSK 1–1 (1–1)
gól: Eugeniu Cebotaru (24., büntetőből), ill. Goran Karanovic (37.)
kiállítva: Florin Achim (75.) - a hazaiaktól

Universitatea Craiova–Astra Giurgiu 1–0 (0–0)
gól: Nicușor Bancu (69.)

Politehnica Iași–Chindia Târgoviște 2–2 (2–1)
gól: Florian Loshaj (16.), Ovidiu Horșia (23.), ill. Cristian Neguț (28.), Mihai Voduț (50.)

# Csapat M GY D V GA P Forma
1. CFR 7 5 2 0 18:5 17 GyDGyGyGy
2. Viitorul 7 4 3 0 18:7 15 GyDDDGy
3. Medgyes 7 4 3 0 14:4 15 GyGyGyDD
4. Iași 7 4 3 0 10:4 15 DGyGyDGy
5. U Craiova 7 4 1 2 9:6 13 GyDVVGy
6. Botoșani 7 2 4 1 13:11 10 VDDDGy
7. Sepsi 7 1 6 0 6:5 9 DDGyDD
8. Astra 7 2 2 3 7:8 8 VDVGyGy
9. Dinamo 7 2 0 5 9:15 6 GyVVGyV
10. Hermannstadt 7 2 0 5 9:17 6 VGyVGyV
11. Chindia 7 1 2 4 9:15 5 DGyVVV
12. Voluntari 7 1 2 4 5:14 5 VVGyDV
13. Clinceni 7 1 1 5 10:17 4 DVGyVV
14. FCSB 7 1 1 5 7:16 4 VVVVV

Liga 1DinamofutballFC Hermannstadt
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek