2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Lang Ádám nem került be Rossi bő keretébe

 utolsó frissítés: 19:15 GMT +2, 2019. május 16.

A Kolozsvári CFR-rel bajnoki címet ünneplő Lang Ádám nem kapott meghívót Marco Rossitól a júniusi Eb-selejtezőkre. A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya kihirdette 32 fős bő keretét.

A magyarok június 8-án Azerbajdzsánban vendégszerepelnek, három nappal később Walesszel mérkőznek Budapesten.

fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség/mlsz.hu

Lang Ádám legutóbb még tagja volt a keretnek, a szlovákok elleni idegenbeli nyitányon – amelyet 2–0-ra elveszített a nemzeti csapat – 81 percet játszott, de a horvátok elleni bravúrgyőzelem alkalmával nem került be a meccskeretbe. Ezt követően klubjánál csak a Román Kupa elődöntőjében lépett pályára, a bajnokságban egyáltalán nem számított rá Dan Petrescu vezetőedző.

Marco Rossi keretében hat olyan labdarúgót találunk, aki még egy meccset sem játszott a felnőtt válogatottban, ők a következők: Ferenczi János, Pávkovics Bence, Vida Kristopher, Zsótér Donát, Gróf Dávid és Gazdag Dániel.

„Folyamatosan figyeljük a számításba vehető játékosokat. Pávkovics és Ferenczi eddig nem voltak még kerettagok, de tőlem Bódi Ádám is először kap meghívót. Figyeljük őket egy ideje, és úgy vélem, az utóbbi időben jól teljesítettek az OTP Bank Ligában. Ferenczi ráadásul balhátvéd, ami ugyebár egy olyan poszt, melyen szoktak lenni nehézségeink.

Zsótér nagyon érdekes játékos, jól játszott az Újpestben, de ha a számokat, a statisztikát is nézzük vele kapcsolatban, akkor azért van még hova fejlődnie. Több gólt és gólpasszt várnék tőle, mert az adottságai, a tehetsége megvan hozzá. A hozzáállását jól ismerem, és a küzdeni tudása is példaértékű” – nyilatkozta a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának az olasz szakember.

A jelenlegi 32 fős keretből huszonhat (22 mezőnyjátékos és négy kapus) labdarúgó alkotja majd a végleges keretet. A válogatott a Magyar Kupa május 27-i döntője után kezdi a felkészülést Telkiben, a hivatalos, „bentlakásos” összetartást június 2-ára írták ki.

Két mérkőzést követően a magyar válogatott a harmadik helyet foglalja el selejtezőcsoportjában, Szlovákiának, az egy meccset játszó Walesnek, illetve Horvátországnak is három pontja van, míg Azerbajdzsán nulla ponttal áll egy találkozó után.

Marco Rossi elárulta, hat pontnak örülne a következő két selejtezőmérkőzésen:

„Most kötelesség győzni – ellenféltől függetlenül. A Horvátország elleni sikert muszáj folytatni Azerbajdzsánban. Persze attól, hogy kötelező, csak még nehezebb lesz. Semmiféle tiszteletlenség nincs bennem, de ha ki akarunk jutni az Eb-re, nyerni kell” –  fogalmazta meg elvárásait Rossi. Hozzátette, nagyon nehéz meccsre számít, mert a bakui amúgy is nehéz pálya, ráadásul állóképesség és fizikum szempontjából különösen jó csapatnak tartja az azerit.

A válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol-Vidi FC)

Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas KC), Bese Barnabás (Le Havre), Ferenczi János (DVSC), Fiola Attila (Mol-Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Árisz Szaloniki) Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Pávkovics Bence (DVSC), Paulo Vinícius (Mol-Vidi FC), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol-Vidi FC), Nagy Ádám (FC Bologna), Pátkai Máté (Mol-Vidi FC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)

Támadók: Bódi Ádám (DVSC), Dzsudzsák Balázs (ai-Ittihad), Eppel Márton (Kajrat Almati), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Varsó), Németh Krisztián (Sporting Kansas KC), Szalai Ádám (TSG Hoffenheim), Varga Roland (Ferencvárosi TC), Vida Kristopher (DAC), Zsótér Donát (Újpest FC)

Lelátó/mlsz.hu/MTI
Nyitókép: MTI

Marco Rossikerethirdetésfutballmagyar labdarúgó-válogatottLang ÁdámKolozsvári CFR
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek