2024. március 29. péntekAuguszta

Elődöntőbe jutott a címvédő Sepsi-SIC

 utolsó frissítés: 14:10 GMT +2, 2019. április 13.

A címvédő Sepsi-SIC elődöntőbe jutott, miután a női kosárlabda Nemzeti Liga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén 116–28 (25–7, 21–7, 40–4, 30–10) arányban győzött a Nagyváradi MSC vendégeként az Antonio Alexe Arénában. A zöld-fehérek a párharcot 3–0-ra nyerték meg.
 
Zoran Mikes vezetőedző a mérkőzést a Jovana Pašić, Marina Solopova, Annemarie Gödri-Părău, Kristina Higgins és Demeter Nóra összetételű csapattal kezdte, utóbbi a napokban bokasérülést szenvedő Kovács Renáta helyett lépett pályára. A harmadik találkozó első kosarát Higgins büntetődobásból szerezte, amire a másik oldalon Nicoleta Mititelu válaszolt, a házigazdák pedig először és utoljára vezethettek.
 
A partiumi gárdának még a 3. percben sikerült egyenlítenie, azonban ezt követően már az első két találkozóhoz hasonlóan zajlott a játék forgatókönyve. A zöld-fehérek az első félidőben fölényük ellenére több hibát vétettek, bár ezt a fiatal játékosokból álló Nagyváradi MSC nem tudta a javára fordítani. A Sepsi-SIC az első negyedben 18 pontos előnyt épített ki, amelyet a második játékrészben további 14 ponttal növelt, így a szünetben 46–14 arányban vezetett.
 
A vendégek a harmadik felvonásban magasabb fokozatra kapcsoltak, a hárompontos vonal mögül és féltávról is pontosabban céloztak, így 40 egységet termeltek, amelyre a hazaiak Orbán Nicolette révén mindössze négy ponttal válaszoltak. A zöld-fehérek az utolsó negyedben tovább növelték előnyüket, a 100. pontot Anca Șipoș egy ellentámadás végén értékesítette, a Sepsi-SIC végül 88 pontos különbséggel győzött, és bejutott az elődöntőbe. A nagyváradi csapat csak a negyedik játékrészben dobta meg a tíz pontot, a zöld-fehérek ezúttal hatvanöt egységet jegyeztek ellentámadásból, és hetvenet a festékből.
 
Nagyvárad: Orbán 13, Mititelu 10/6, Croitoru 5, Câmpeanu, Kokovay. Cserék: Manea, Milas, Kozma-Fogadós, Ceh, Chiorean, Szallai, Creț. Vezetőedző: Adriana Niculescu.
Sepsi-SIC: Pašić 7/3, Demeter 6, Solopova 5/3, Gödri-Părău 11, Higgins 27. Cserék: Mîrne-Nagy 12, Șipoș 22/9, Topuzović 11/6, Slamová 15/9. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
A címvédő a legjobb négy között az Aradi ICIM csapatával találkozik, miután a sárga-kék mezesek a negyeddöntő harmadik mérkőzésén 21 pontos hátrányból felzárkózva diadalmaskodtak Târgoviște vendégeként (64–51), összesítettben pedig 3–0 arányban győztek. Az elődöntő első mérkőzését várhatóan április 23-án rendezik a magasabban rangsorolt csapat otthonában, vagyis a Sepsi Arénában. A küzdelem szintén három győzelemig tart. (sepsi-sic.ro)

Sepsi-SIC
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek