2021. március 1. hétfõAlbin

Ha Pliskovát is legyőzi, Halep visszaveszi a világelsőséget Oszakától

 utolsó frissítés: 13:16 GMT +2, 2019. március 29.

Simona Halep egy győzelemre áll attól, hogy bejusson a Miami Open döntőjébe és ezzel hétfőtől újra a női teniszezők világranglistájának élére álljon.

A 2018-as Roland Garros bajnoka a keménypályás floridai torna negyeddöntőjében a kínai Vang Csiangot győzte le 6:4, 7:5-re. Az első játszmát a konstancai lány irányította, 4:1-es vezetésről húzta be a szettet. A másodikban Csang 5:1-es előnyről, a saját szerváján szalasztotta el az egyenlítési lehetőséget, Simona fokozatosan visszajött, s végül 1 óra 39 perc alatt lezárta a mérkőzést, amely során ötször bukta el az adogatását, cserében hét bréklabdát értékesített.

Mivel korábban a világranglistán jelenleg második, a Miami Opent még harmadik kiemeltként kezdő Petra Kvitová háromszettes csatában kikapott Ashleigh Bartytól, Halep számára megnyílt az út a világelsőség felé. Ha az elődöntőben Karolina Pliskovát is sikerül legyőznie, hétfőtől megelőzi az aktuális éllovas Oszaka Naomit, a tavalyi US- és az idei Australian Open japán bajnoka Miamiban már a harmadik körben kiesett.

Pliskova és Halep eddig kilencszer játszott egymás ellen, a román teniszező hétszer nyert, legutóbb a februári FED-kupa-negyeddöntőben 6:4, 5:7, 6:4 arányban, ráadásul azt a találkozót Ostravában rendezték. A kiváló szerváiról ismert cseh lány honfitársát, Marketa Vondrousovát búcsúztatta a Miami Open legjobb versenyzője között. Karolina feljöhet a második helyre a világranglistán, ehhez viszont meg kell nyernie a bajnokságot. Pliskova és Halep elődöntője kelet-európai idő szerint péntek hajnalban kezdődik 3 óra körül.

A másik ágon Barty ellenfele a tajvani Hszie Su-vejen három szettben túljutó észt Anett Kontaveit lesz.

Halep egyébként párosban is indult a Miamiban zajló tenisztornán, a német Julia Görgesszel az első körben nagy meglepetésre legyőzték a Babos Tímea/Kristina Mladenovic magyar-francia kettőst, de a második fordulóban megállította őket a Monica Niculescu és Abigail Spears. A román-amerikai duónak ezt követően nem sikerült bekerülnie az elődöntőbe, Samantha Stosur (Ausztrália) és Csang Suaj (Kína) kemény diónak bizonyult.

Miami Open, kemény pálya, 9 035 428 dollár

Női egyes, negyeddöntő

Simona Halep (román, 2.)–Vang Csiang (kínai, 18.) 6:4, 7:5
Karolina Pliskova (cseh, 5.)–Marketa Vondrousova (cseh) 6:3, 6:4
Anett Kontaveit (észt, 21.)–Hszie Su-Vej (tajvani, 27.) 3:6, 6:2, 7:5
Petra Kvitova (cseh, 3.)–Ashleigh Barty (ausztrál, 12.) 6:7 (6:8),6:3, 2:6   

Az elődöntőben:
Simona Halep–Karolina Pliskova
Ashleigh Barty–Anett Kontaveit

Simona HalepWTAtenisz
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek