2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

A világbajnok otthonában bíráskodhat Kovács István

 utolsó frissítés: 15:17 GMT +2, 2019. március 23.

A nagykárolyi Kovács István lesz a hétfői francia-izlandi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés játékvezetője – közölte pénteken a Román Labdarúgó Szövetség (FRF).

Embed from Getty Images

A világbajnoki címvédő francia együttes a Saint-Denis-ben található Stade de France-stadionban fogadja az északiakat, akik a legutóbbi kontinenstorna egyik meglepetéscsapatként a negyeddöntőig meneteltek a tornán, a nyolc között pedig a házigazda Kékektől kaptak ki 5–2-re, éppen a nemzeti stadionban.

A mostani mérkőzés, amely március 25-én 21 óra 45 perckor kezdődik, a H jelű selejtezőcsoport küzdelmeihez tartozik. A hatosban még Törökország, Albánia, Moldova, valamint Andorra szerepel.

Kovács Istvánt partjelzőként Vasile Marinescu és Mihai Artene, negyedik bíróként pedig Marius Avram segíti majd.

Kovács István 2014 októberében már vezetett a francia válogatottnak egy felkészülési mérkőzést, akkor Didier Deschamps legénysége 3–0-ra nyert Jerevánban az örmények ellen.

Az erdélyi sípmestert ebben a szezonban már tizedik alkalommal delegálták nemzetközi mérkőzésre, ősszel az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörében is bemutatkozott, a Valencia–BSC Young Boys találkozón fújta a sípot. Ezen kívül a Nemzetek Ligájában, valamint az Európa Liga selejtezőjében és csoportjaiban bíráskodott.

futballselejtező2020-as labdarúgó-EbválogatottakKovács István - játékvezetőjátékvezetés
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek