2024. március 29. péntekAuguszta

Címvédés történt a budapesti WTA-tornán

 utolsó frissítés: 13:41 GMT +2, 2019. február 25.

Alison Van Uytvanck megvédte címét a budapesti 250 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán, a belga játékos a vasárnapi döntőben három szettben győzte le a cseh Marketa Vondrousovát.

Az első helyen kiemelt Van Uytvanck 28 perc alatt elvesztette ugyan a nyitószettet, de a másodikban 5:5-nél elvette a világranglistán 81. ellenfele adogatását, és kiszerválta a játszmát. Az utolsó felvonásban már az 50. helyen álló címvédő akarata érvényesült, aki 4:0-ra elhúzott, és végül 2 óra 1 perc alatt nyert a BOK Csarnokban.

„Címvédőként jöttem, és természetesen a hét elején volt rajtam nyomás” – nyilatkozta a 24 éves bajnok. „Akkor nyugodtam meg egy kicsit, amikor már a döntőben voltam, de az elején még nem ment a játék, a második szettben kezdtem el élvezni. Örülök, hogy meg tudtam védeni a bajnoki címet, imádom Budapestet. Ez a harmadik WTA-tornagyőzelmem, de remélem, lesz még több is” – tette hozzá.

A párosok fináléjában a címvédő Stollár Fanny – oldalán a brit Heather Watsonnal – döntő rövidítésben kikapott az orosz Jekatyerina Alekszandrova, Vera Zvonarjova kettőstől.

„Gratulálok az ellenfélnek és a partneremnek is, továbbá köszönöm a támogatást a Magyar Tenisz Szövetségnek és a családomnak. Köszönöm nektek is, hogy minden nap kijöttetek szurkolni, sajnos nem sikerült a címvédés, de remélem, jövőre is szép eredményt érek el egyéniben és párosban is” – mondta a díjátadó ceremónián Stollár Fanny.

Hungarian Ladies Open 2019, kemény pálya, 250 ezer dollár

Egyes, döntő:
Alison Van Uytvanck (belga, 1.)–Marketa Vondrousova (cseh, 8.) 1:6, 7:5, 6:2

Páros, döntő:
Jekatyerina Alekszandrova, Vera Zvonarjova (orosz)–Stollár Fanny, Heather Watson (magyar, brit, 3.) 6:4, 4:6, 10-7 – döntő rövidítés

(MTI)

teniszHungarian Ladies OpenWTA
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek