2022. január 24. hétfõTimót

Halep kikapott a döntőben, Elise Mertens a Qatar Open bajnoka

 utolsó frissítés: 23:19 GMT +2, 2019. február 16.

Simona Halep 6:3, 4:6, 3:6-ra elvesztette a dohai 916 ezer dollár összdíjazású keménypályás  tenisztorna döntőjét szombat este a belga Elise Mertensszel szemben. A korábbi világelső román lánynak ez volt az első döntője az után, hogy sérülés miatt több hónapot is kihagyott tavaly ősszel. A 23 éves belga lány karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el a mostani győzelmével.

Embed from Getty Images

Korábban Halep és Mertens kétszer játszott egymással, mindkétszer salakon, és mindkétszer Halep diadalmaskodott viszonylag könnyedén, így most is ő számított a döntő egyértelmű esélyesének.

Ennek ellenére nem indult ennyire simán Halep számára az első szett, bár brékelte a belga lányt, de rögtön utána el is vesztette az adogatását. Hat játékot követően 3-3 volt az állás. Ekkor viszont nagyon megnyomta Halep, sorozatban 18 pontot nyert, és behúzta az első szettet is. Sőt, már a másodikat is 2–0-ás vezetéssel indította. A belga lány viszont nem adta fel, előbb csak visszavette az elvesztett adogatójátékot, majd 4-4-nél semmire brékelte Helepet, és a sikeres adogatójátéka után már a második szett megnyerésének örülhetett. 

Embed from Getty Images

A harmadik szettet is ezzel a lendülettel folytatta Mertens, 2-0-ra is vezetett már Helep ellen, de a romának innen még sikerült felállnia. 2-2-nél viszont újra elvesztette adogatójátékát Halep, ami megpecsételte a meccs sorsát. Végül 6-3 lett a belga lánynak. 

A végén Halep még románul is megköszönte a szurkolóinak a biztatást: 

Dohai győzelmeinek köszönhetően Halep hétfőtől az Australian Open-döntős Petra Kvitovát megelőzve második lesz a világranglistán Oszaka Naomi mögött. A cseh versenyzőt az amerikai Sloane Stephens is lekörözi, így Kvitova a negyedik helyre csúszik vissza. Halep a katari tornán sorban Leszia Curenkót, Julia Görgest, majd az elődöntőben Elina Szvitolinát búcsúztatta.

teniszWTASimona Halep
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek