2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Korábbi NBA-játékost igazolt a Nagyszebeni CSU

 utolsó frissítés: 10:09 GMT +2, 2019. február 06.

A férfi kosárlabda nemzeti ligában éllovas Nagyszebeni CSU egy olyan amerikai légiós érkezését jelentette be kedden, aki pályafutása elején megfordult az NBA-ben.

A jelenleg 35 éves Daniel Ewinget 2005-ben a Los Angeles Clippers draftolta, a kaliforniai együttesnél két szezon alatt 133 mérkőzésen kapott lehetőséget. A 191 centiméteres, az irányító- és dobóhátvéd-poszton egyaránt bevethető Ewing a Duke Egyetem csapatában a híres Mike Krzyzewski tanítványai közé tartozott.

Az NBA-ben szerzett tapasztalatok után Oroszországba, a BC Khimkihez igazolt. Ezt követően három szezont töltött a lengyel, Euroliga-résztvevő Assecom Prokom Gdynia gárdájánál. Egy ukrajnai kitérő után a Besiktasnál kötött ki, majd játszott a francia, a litván és az izraeli ligában is, legutóbb pedig az argentin bajnokságban szerepelt.

A nagyszebeni klub közleménye szerint Daniel Ewing a csapat hetedik légiósa. Érkezésével hatra nő az amerikai légiósok száma a bajnoki címre pályázó sárga-kékeknél.

NBANagyszebeni CSUkosárlabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek