2022. január 24. hétfõTimót

Simona Halep nyolcaddöntős Melbourne-ben

 utolsó frissítés: 12:35 GMT +2, 2019. január 19.

Simona Halep viszonylag könnyedén túljutott Venus Williams-en az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének harmadik fordulójában, s ezzel bekerült a legjobb 16 közé, ahol Serena Williams lesz az ellenfele.

A sokszoros Grand Slam-győztes, 38 éves amerikai a szombati mérkőzés első játszmájában nehezen hozta az adogatásait a román világelső ellen, miközben Halep remekül szervált. 2–2-es állásnál Simonának összejött a brék, majd a következő játékban négy bréklabdát hárítva növelte az előnyt. Venus nem talált magára, megint elvesztette az adogatását, Halep pedig kiszerválta a szettet 6–2-re.

A második játszmát is jól kezdte a 27 éves konstancai teniszező, aki Venus adogatásán került előnybe. Az idősebbik Williams-nővér azonnal visszabrékelt, majd fej-fej mellett haladtak egészen a hetedik gémig, amikor Halep újból vezetést szerzett rutinos ellenfele szerváinál. Innen már nem volt visszaút  az amerikai játékosnak, V. Williams 1 óra 17 perc alatt szenvedett 6:2, 6:3 arányú vereséget.

Az első körben az észt Kaia Kanepit, a másodikban pedig az amerikai Sofia Kenint egyaránt háromszettes csatában búcsúztató Halep a nyolcaddöntőben Venus húgával, Serena Williamsszel találkozik. A korábbi világelső, egyéniben 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező az Australian Open hatodik versenynapján egy 18 éves ukrán lányt, Dajana Jasztremszkát ejtette ki simán. Serena az előző fordulókban a kanadai Eugenie Bouchard-t és a német Tatjana Mariát szintén nagyon magabiztosan győzte le.       

Serena Williams és Simona Halep eddig kilenc alkalommal mérkőzött meg egymással, ebből nyolc meccsen Serena diadalmaskodott.

Australian Open, női egyes, harmadik forduló

Simona Halep (1.)–Venus Williams 6:2, 6:3
Dajana Jasztremszka–Serena Williams 2:6, 1:6

Simona HalepAustralian Opentenisz
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek