2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Majdnem döntős a kolozsvári kosárcsapat

 utolsó frissítés: 21:11 GMT +2, 2018. május 22.

Egy győzelem választja el a Kolozsvári U-BT együttesét a férfi kosárlabda nemzeti liga nagydöntőjétől, a CSM Steaua elleni párharc pénteken a fővárosban folytatódik 2–0-ról. A másik elődöntőben a Nagyszebeni CSU és a Nagyváradi VSK csatája 1–1-re áll az első mérkőzések után.

A címvédő Kolozsvári U-BT eddig egyetlen meccset sem veszített el a bajnokság rájátszásában. Mihai Silvășan kosarasai a negyeddöntőben a Phoenix Galac együttesét gázolták el 3–0-ra, a négy között pedig a Steaua ellen is jól kezdett az U.

A bukarestiek az előző körben nagyon nehezen jutottak túl a Temesvári BC-n, a párharc csak az ötödik mérkőzésen dőlt el: a finn Jukka Toijala által felkészített piros-kékek a bukaresti Mihai Viteazul-sportteremben 76:69-re nyerték meg az utolsó találkozót.

A Kolozsvári U és a CSM Steaua az elmúlt idényben a nemzeti liga nagydöntőjében is megmérkőzött egymással, az erdélyi csapat a lehető leghamarabb, három összecsapás alatt biztosította be a bajnoki címet. Kuti Nándorék most újabb söpréssel juthatnak be a fináléba, a harmadik mérkőzést pénteken 18 órától rendezik Bukarestben. Kolozsváron mindkét meccsen tízpontos sikert aratott a hazai csapat, amely előbb 89:79, majd 85:75-re nyert.

Az elődöntő másik ágán egyenlőre állnak a felek, az idegenben kezdő Nagyváradi VSK szombaton végig vezetve, 81:78-ra győzött Nagyszebenben, de Dan Fleșeriu játékosai hétfőn visszavágtak a váradiaknak. A sárga-kékek egy erős első negyed után 85:78 arányú sikerrel javítottak. A harmadik felvonást pénteken 20 órától rendezik a nagyváradi Antonio Alexe Arénában.

kosárlabdaKolozsvári U-BT
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek