2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

86 év után tért vissza a téli olimpiára ez a verseny

 utolsó frissítés: 18:58 GMT +2, 2018. február 24.

Az 1932-es Lake Placid-i olimpia óta először rendeztek tömegrajtos gyorskorcsolya-versenyeket az ötkarikás játékokon. A nőknél és a férfiaknál is ázsiai siker született.

A III. téli olimpián minden versenyszámban egyszerre rajtoltak el a gyorskorcsolyázók, most azonban a tömegrajtos szám külön versenyként, a curlingesek vegyes párosa, a hódeszkások big air-megmérettetése, illetve az alpesi sízők csapatviadala mellett újdonságként szerepelt a programban.

A tömegrajtos versenyt a nemzetközi szövetség a 2012-es ifjúsági téli olimpián, Innsbruckban, majd négy évvel később Lillehammerben tesztelte, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezt követően döntötte el, hogy műsorra tűzi Phjongcshangban.

Dél-Koreában az utolsó versenynapra maradt a férfiak és a nők tömegrajtos versenye, mindkét döntőben 16 kört kellett megtenniük a sportolóknak a Kangnung Oval pályáján.   

A nőknél a japán Takagi Ina nyerte az izgalmas befutót, az ezüstérmet a dél-koreai Kim Bo-Reum, a bronzot pedig a holland Irene Schouten szerezte meg.

A férfi döntőben három körrel a vége előtt Sven Kramer ritmust váltott, az élre állt, de az utolsó körre a holland teljesen kimerült, így végül az utolsó helyen, tizenhatodikként ért célba. Az aranyérmes a hazaiak nagy örömére a dél-koreai Lee Seung-Hoon lett, őt követte a belga Bart Swings és a holland Koenn Verweij.

Pjongcsang 2018téli olimpia
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek