2021. február 25. csütörtökGéza

FIBA Európa Kupa: görög ellenfelet kapott a Sepsi-SIC

 utolsó frissítés: 19:00 GMT +2, 2017. december 01.

A Sepsi-SIC az Olympiakosz női kosarasaival találkozik a FIBA Európa Kupa kieséses szakaszának első körében. Amint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi csapat csütörtökön óriási sikert ért el azzal, hogy bejutott a sorozat legjobb 24 résztvevője közé.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a csoportkörben nyújtott eredmények alapján rangsorolta a továbbjutókat. Az első nyolc (Reyer Venezia – Olaszország, Virtus Eirene – Olaszország, Carolo Bakset – Franciaország, Hatay BB – Törökország, Sleza Wroclaw – Lengyelország, TTT Riga – Lettország, Spar Citylift Girona – Spanyolország, Good Angels Kosice – Szlovákia) egyenesen a nyolcaddöntőbe kvalifikált, míg a 9–24. helyezetteket a rájátszásokban alkalmazott séma szerint párosították össze.

A Sepsi-SIC a 23. helyen jutott tovább, így a 10. legjobb Olimpiakosz lesz a zöld-fehérek ellenfele a rájátszásban. Már azt is lehet tudni, hogy az odavágót a Sepsi Arénában rendezik december 14-én, a visszavágó pedig egy héttel később következik Athén egyik külvárosában, Glifádában.

Az Olympiakosz négy győzelem és két vereség mellett tíz ponttal második lett az A-csoportban, ahol még a TTT Riga, a Gorzow és a Besiktas JK szerepelt. A piros-fehérek a letteket nem tudták megverni, de a lengyel és a török csapatot oda-vissza legyőzték. Három légiós található a keretükben, a horvát Mirna Mazic, illetve két amerikai, Victoria Macaulay és Yvonne Anderson. Az Olimpiakosz megnyerte a görög bajnokság utóbbi két szezonját.

FIBA Európa Kupa – a 16 közé kerülésért

Basket Landes (francia)–Elfic Fribourg (svájci)
Olympiakosz (görög)–Sepsi-SIC
Mersin (török)–MBA Moszkva (orosz)
KSC Szekszárd–CMB Cargo-Uni Győr
Namur Capitale (belga)–Enisey Krasnoyarsk (orosz)
Artego Bydgoszcz (lengyel)–Aluinvent DVTK Miskolc
Basket 90 Gdynia (lengyel)–Umea Udominate (svéd)
TSV 1880 Wasserburg (német)–Saint-Amand (francia)

FIBA Európa KupaFIBASepsi-SICkosárlabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek