2024. március 29. péntekAuguszta

Kézi-Eb: szenvedve nyert a román, nehéz helyzetben a magyar válogatott

Lelátó utolsó frissítés: 13:35 GMT +2, 2018. december 12.

Komolyan megszenvedett a nullapontos és már kiesett spanyol csapattal az elődöntőre és egyúttal az érmekre pályázó román válogatott a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon. A második középdöntő-csoport keddi mérkőzésén a románok 27–25-re nyertek, miután a félidőben még a spanyolok vezettek 12–10 arányban. A magyarok továbbjutási esélye minimálisra csökkent azt követően, hogy a nap másik meccsén a norvégok 13 góllal legyőzték az eddigiekben veretlen hollandokat.


Bár a Carlos Viver által felkészített ibériai alakulatnak a hétvégén minden továbbjutási esélye elszállt – a németektől 23–29-es vereséget szenvedő Nerea Penáék a helyosztót jelentő harmadik helyre sem érhettek már oda a hatosban –, a spanyolok profi módon álltak hozzá a Nancy sportpalotában rendezett keddi mérkőzéshez. Az összecsapás spanyol szakvezetők csatája volt, ugyanis a román válogatottat Ambros Martín, a Győri ETO korábbi, a Rosztov-Don jelenlegi mestere irányítja.

A románok korábban bresti csoportjukban a cseheket három, a németeket öt, a címvédő norvégokat pedig nyolc góllal verték, a középdöntőben viszont simán kikaptak a mezőnyből akkor még egyedüliként százszázalékos hollandoktól, akik 29:24-re diadalmaskodtak ellenük. Egy újabb vereséggel veszélybe került volna a piros-sárga-kékek továbbjutása, de a keddi eredményekkel a románok pole pozícióba kerültek a párizsi elődöntőért folytatott harcban.

fotó:https://fra2018.ehf-euro.com 

A spanyolok különösebb teher nélkül kézilabdázhattak és ez meg is látszott a játékukon, az első tíz percben 5–1-re húztak el, így Ambros Martín jobbnak látta időt kérni. A taktikai utasítások után lassacskán éledezni kezdett a román csapat, amely a 14. percben szerezte második gólját Eliza Buceschi révén. A 20. percben Cristina Neagu lövésével 8–6-ra módosult az állás, és ekkor már Carlos Viver kért időt. A spanyolok visszaállították a négygólos különbséget (12–8), de a félidő utolsó két gólját a románok szerezték, Buceschinek és Neagunak köszönhetően, utóbbi emberhátrányban talált be, egy szerencsés kipattanót értékesített könyörtelenül.

Az első félórában mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, az eladott labda, ám a gyorsabban játszó spanyolok megérdemelten vezettek a szünetben.

A második játékrész kapusgóllal indult, Silvia Navarro mutatott be egy védést Crina Pintea befordulásánál, s rögtön célba vette az üresen hagyott román kaput. Denisa Dedu nem ért vissza időben a cserepadról, de a Siófok KC hálóőre ezt követően kettős mentéssel tartotta a lelket a többiekben, 13–11-es állásnál kézzel-lábbal védte Soledad López hetesét, ahogy az ismétlést is. A románok a 41. percben kiegyenlítettek, majd a következő támadásuknál Elena Florică gyorsindításból szerzett góljával – először a meccsen – átvették a vezetést.

A spanyolok egyszer-kétszer még „visszaharaptak”, de kezdett kicsúszni kezükből az irányítás, nyolc perccel a vége előtt három góllal jobban állt a román válogatott, amely a legvégéig kellett harcoljon a két pontért, ami nehezen, de meglett. A győztes fél legeredményesebb játékosa Neagu volt hét góllal, a meccs legjobbjának viszont a hatgólos beállót, Pinteát választották meg. Dedu 11 védést tett be a közösbe, 31 százalékos teljesítményt nyújtott a kapuban.

Minimálisra csökkent a magyarok továbbjutási esélye

A keddi játéknap második mérkőzésén a csoportkörben botladozó, majd a középdöntőre megtáltosodó norvégok könnyedén nyertek a hollandok ellen, így már nincs veretlen csapat az Európa-bajnokságon. A norvégok 29–16-os sikere nem jött jól a magyar lányoknak, Kim Rasmussen együttesének minimális esélye maradt az első hatban végezni a franciaországi kontinenstornán.

A magyar válogatott akkor lehet harmadik a középdöntős csoportjában, ha szerdán legalább 11 góllal legyőzi Romániát, a második helyhez pedig minimum 19 gólos diadal kellene – mindez akkor, ha a papírformának megfelelően a hollandok szerdán pontot szereznek a németek ellen, a norvégok pedig legyőzik a spanyolokat.

A magyaroknak csak akkor lehet reális esélyük a második helyre, ha a szerdai játéknap egyik nyitómeccsen az esélytelennek vélt spanyolok pontot tudnának valahogy szerezni a norvégokkal szemben. Ebben az esetben a románok legyőzése elődöntőt érne a magyaroknak, de arra, hogy a norvégok hibázni fognak az utolsó fordulóban, nagyon-nagyon kevés esély mutatkozik. A románoknak még egy kisarányú vereség is belefér, de ha több mint két góllal kapnak ki, a norvégok megelőzhetik őket a minitabellán. A magyar-román csata mindenestre parázsnak ígérkezik már csak a presztízs miatt is.     

A másik ágon, a nantes-i hatosból az olimpiai bajnok oroszok jutottak be elsőként a legjobb négy közé, Jegvenyij Trefilov csapata már nem bukhatja el az első helyet. A második pozícióért a házigazda franciák, a montenegróiak és a svédek vannak még versenyben.   

Női kézilabda Európa-bajnokság, Franciaország

Középdöntő, II. csoport, 2. forduló – keddi eredmények

Spanyolország–Románia 25–27 (12–10)
Nancy, 2359 néző
játékvezetők: Ana Vranes/Marlis Wenninger (osztrákok)
hétméteresek: 2/1, ill. 2/2
kiállítások: 6, ill. 6 perc

Spanyolország: Silvia Navarro 8 védés, Mercedes Castellanos 2 – Mireya González 6 gól, Nerea Pena 5, Alicia Fernández 5, Ainhoa Hernández 4, Carmen Martín 3, Soledad López 1, Silvia Navarro 1, Ana Isabel Martínez, Almudena Rodríguez, Sara Gil de la Vega, Silvia Arderíus, Elisabet Cesáreo, Paula García Ávila, Lara González Ortega, Paula Valdivia. Szövetségi kapitány: Carlos Viver.

Románia: Denisa Dedu 11 védés – Cristina Neagu 7 gól, Crina Pintea 6, Eliza Buceschi 4, Elena Florică 3, Valentina Ardean-Elisei 2, Melinda Geiger 2, Gabriela Perianu 1, Cristina Laslo 1, Laura Chiper 1, Ana Dragut, Aneta Udriștioiu, Constantina Rațiu, Anca Polocoșer, Raluca Băcăoanu. Szövetségi kapitány: Ambros Martín.                                 

A csoport másik mérkőzésén:

Hollandia–Norvégia 16–29 (7–15)

# Csapat M GY D V GA P
1. Románia 4 3 0 1 111:101 6
2. Hollandia 4 3 0 1 101:105 6
3. Norvégia 4 2 0 2 122:105 4
4. Németország 4 2 0 2 111:110 4
5. Magyarország 4 2 0 2 108:117 4
6. Spanyolország 4 0 0 4 101:116 0

Szerdai program
16.45 Spanyolország–Norvégia
19.00 Magyarország–Románia
22.00 Hollandia–Németország

Az I. csoport állása (Nantes)

# Csapat M GY D V GA P
1. Oroszország 4 4 0 0 111:92 8
2. Franciaország 4 2 1 1 98:90 5
3. Montenegró 4 2 0 2 101:104 4
4. Svédország 4 1 1 2 100:102 3
5. Szerbia 4 1 0 3 103:104 2
6. Dánia 4 1 0 3 99:120 2

Szerdai program
16.45 Dánia–Montenegró
19.00 Svédország–Oroszország
22.00 Szerbia–Franciaország

román női kézilabda-válogatottmagyar női kézilabda-válogatottnői kézilabda-Ebkézilabda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális