2024. március 29. péntekAuguszta

Marco Rossi: új korszak kezdődik a magyar válogatottnál

MTI utolsó frissítés: 19:24 GMT +2, 2018. szeptember 11.

Rendkívül fontosnak nevezte a finnek elleni szombati Nemzetek Ligája-mérkőzést Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint a meccs új korszakot nyit a magyar futballban.


A mérkőzés helyszínén, a tamperei Ratina Stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakember hozzátette, vegyes érzelmei vannak bemutatkozásával kapcsolatban, izgatott, de ideges is, mivel egy nemzetet képviselni különleges dolog.

A szombati ellenfélről elmondta, több közelmúltbeli találkozóját elemezték a finn válogatottnak, amely vélhetően 4–4–2-es hadrendben áll majd fel. Szerinte az északiak a szó jó értelmében keményen és agresszívan kezdik majd az összecsapást. Hozzátette, felkészültek az ilyen jellegű futballra, és annak ellenére is önbizalommal kell játszaniuk, hogy vendégként lépnek pályára.

Marco Rossinak ez lesz az első meccse a nemzeti csapatnál - fotók: valogatott.mlsz.hu

Újságírói kérdésre a kapitány elmondta, nem tudja összehasonlítani a Honvédnál végzett munkáját a mostanival, mert „egy országot képviselni mindig különleges érzés”, óriási büszkeséget és megtiszteltetést érez, amely egyben hatalmas felelősség is.

A várható kezdőcsapatról az MTI kérdésére Marco Rossi elmondta, mivel a finnek és a görögök elleni meccs között mindössze három nap lesz, így biztosan lesznek változások a Tamperében és Budapesten pályára lépő együttes között, és emiatt még egy-két kérdőjel a fejében.

Kijelentette, ezek szombat délelőttre kiegyenesednek, a stratégia és a koncepció pedig már kész, azt a játékosok ismerik. A keretről szólva a tréner arról beszélt, mivel két kisebb megszakítással 2012 óta Magyarországon dolgozik, nagyon jól ismeri az NB I-ben szereplő futballistákat, de a légiósok formájával is tökéletesen tisztában van, hiszen követte a válogatott mérkőzéseket is.

A játékosokat ezúttal Lovrencsics Gergő képviselte, aki saját bevallása szerint nagyon motiváltan várja az összecsapást, továbbá társain is azt látja, hogy mindenki bizonyítani szeretne. „Megkaptuk az útravaló csomagot arra vonatkozóan, mi lehet a nyerő taktika a finnek ellen, nagyon szeretnénk nyerni” – mondta a Ferencváros futballistája.

Lovrencsics kiemelte, a Marco Rossival eltöltött négy-öt nap jól megmutatta, hogy az olasz szakember tökéletesen ismeri a magyar bajnokságot és a játékosokat. Felkészült edző, aki tökéletesen megtalálta a közös hangot a labdarúgókkal.

„Szeretnénk neki és egész Magyarországnak bebizonyítani azt, hogy mi igenis jó csapat leszünk” – jelentette ki a szélső.

A magyarok szombaton 19 órától Finnországban kezdik meg szereplésüket az először kiírt UEFA Nemzetek Ligájában, majd három nappal később a budapesti Groupama Arénában – zárt kapuk mögött – Görögország válogatottját fogadják.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők: Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Paulo Vinícius (Mol Vidi FC), Lang Ádám (Kolozsvári CFR), Bese Barnabás (Le Havre), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Botka Endre (Ferencváros), Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

Középpályások: Kleinheisler László (FK Asztana), Kalmár Zsolt (DAC), Kovács István (Mol Vidi FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna FC 1909) Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC),

Támadók: Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Sallai Roland (APOEL Nicosia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros) Eppel Márton (Kajrat Almati)

Marco Rossimagyar labdarúgó-válogatottNemzetek LigájaUEFAfutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális