2024. március 29. péntekAuguszta

Okoslabda, VAR, kilátogat-e Putyin 3,5-nél több meccsre? – 10 tény és érdekesség a vb-ről

Pap Zsolt utolsó frissítés: 20:52 GMT +2, 2018. július 15.

Véget ért a várakozás, csütörtökön az orosz-szaúdi csoportmeccsel a moszkvai Luzsnyiki Stadionban elkezdődik a 21. labdarúgó-világbajnokság. A rajtra hangolódva összegyűjtöttünk néhány érdekes infót a tornáról.



Ezért a serlegért harcolnak a vb-re kijutott válogatottak - fotó: fifa.com

1. Spanyolországban is lehetne a vb-döntő.

Az idei világbajnokság helyszínéről 2010. december 2-án döntött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. Oroszország mellett pályázott még a rendezésért Anglia, Belgium és Hollandia közösen, valamint Spanyolország és Portugália, szintén együtt. Anglia pályázata már az első körben elvérzett, a portugál-spanyol projekt ekkor még úgy tűnt, meg tudja szorítani az oroszokat, de a második fordulóban már egyértelmű eredmény született.

2. Nem töretlen a bizalom a rendezőkkel szemben.

Csakúgy, mint a 2022-es vb kapcsán, most is komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy tisztességes volt-e az a döntési folyamat, amelynek során meghatározták a rendező országot. Oroszország nemzetközi megítélése egyébként sem mozdult el pozitív irányba azóta, hogy megkapták a rendezés jogát. Az elmúlt nyolc évben több alkalommal is felmerült, hogy a Krím-félszigeti jelenlétükre az lenne a legmegfelelőbb szankció, ha elvennék a világbajnokság rendezésének jogát.

A 2014-es Szocsiban megrendezett téli olimpiai játékok kapcsán államilag támogatott doppingolás miatt robbant ki botrány. Emiatt például a mostani tornán begyűjtött doppingmintákat nem a házigazda ország területén, hanem a svájci Lausanne-ban elemzik ki. Az általános bizalmatlanságot jelzi talán az is, hogy csökkent a szponzori pénz a brazíliai vb-hez képest. Az akkori 1629 millió dollár helyett most „csak” 1490 millió jött össze.

3. Az első okos meccslabdával játszanak majd.

A torna hivatalos labdája, a Telstar 18 a 1970-es mexikói világbajnokságról ismert Telstarnak az alaposan felújított, továbbgondolt változata. Az eredeti abban volt forradalmi, hogy a televíziós közvetítések, és a jobb láthatóság miatt, a korábban használt barna bőr helyett fekete és fehér bőr elemekből varrták össze.

Embed from Getty Images

A 18-as változat leginkább csak nevével és alapszíneivel utal vissza az elődre, de ugyanúgy jelöl egy mérföldkövet a sport és a technológia összefonódásának folyamatában, hiszen okostelefonnal összeköthető NFC-chipet tartalmaz, ami sok személyre szabott információt küld a felhasználónak. Igaz a vb-n még meccset befolyásoló helyzeteknél nem nagyon lesz szerepe, azt például, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon, vagy sem, nem ennek a segítségével fogják meghatározni.

4. Nagyközönség előtt is debütál a VAR

Az olasz és a német bajnokságban vagy az FA-kupában már lehetett találkozni a videóbíróval, de ez a torna jelenti majd a főpróbát a technológia számára. Most dől el, mennyire megalapozott az az érv, miszerint az újítással a játék elveszíti varázsát. A FIFA képviselői csupán két százalékkal több helyes döntésre számítanak az innovációt követően.

Az is kérdés lesz, hogy a VAR szabályzata, használati protokollja mennyire lesz érthető és követhető a TV-néző tömegek számára, ugyanis félreértések adódhatnak abból, hogy a játékvezető mikor dönt egy láthatatlan hang segítségével, mikor nézi meg a pálya széli kijelzőn az esetet. Ezek nyilván nagyon pontosan szabályozva vannak, de fontos, hogy megfelelőképpen kommunikálva legyenek a közvetítések során is.

Egyébként 13, nemzetközi tapasztalattal rendelkező, zömében európai játékvezető fogja ellátni a videóbíró bevezetésével felmerülő új feladatokat egy központi helyszínen.

5. No Brasil, no party.

Az idei tornát is figyelembe véve 79 ország van, ami részt vett már valaha világbajnokságon. Ebben az évben az alig 340 ezer lakosú Izland, illetve Panama debütál. Az újoncok mellett vannak olyan csapatok is, akik nélkül jóformán meg sem rendezik a vb-t. Brazília például 21-ből 21-nél jár, a lezárult tornák 25 százalékát sikerült az első helyen zárni, mellettük a német válogatott százszázalékos még, igaz, az ő esetükben volt két alkalom, amikor el sem indultak, indulhattak. 1930-ban a gazdasági válság miatt nem utaztak el Uruguayba, 1950-ben pedig azért maradtak le, mert a második világháború miatt a FIFA kizárta őket tagjai közül. Ha idén is a két válogatott valamelyike diadalmaskodna, az eddig megszerezhető vb-serlegek csaknem fele az ők birtokukban lenne.

6. Oroszország rossz társaságba keveredhet.

Az orosz válogatott semmiképpen sem úgy várja az ország történetének egyik legjelentősebb sporteseményét, ahogyan azt néhány évvel ezelőtt tervezték. Egyáltalán nem tűnik biztosnak, hogy az egyébként nem vészesen nehéz csoportjukból tovább tudják verekedni magukat. A fontos – főként a védelmet érintő – sérülések mellett a vb-történelem sem szól mellettük, ugyanis Oroszország amióta ezen a néven szerepel, még egyetlen világbajnokságon sem tudott eljutni az egyenes kieséses szakaszba.

A rossz kilátások, valamint egy esetleges sikertelen csoportkör azt eredményezné, hogy a Dél-afrikai Köztársaság mellett ők lennének az egyetlen olyan válogatott, aki képtelen rendezőként továbbjutni a második körbe. Mindez azért is megy különösen szembe a 88 éve fennálló vb-divattal, mert az elmúlt 20 tornából hat alkalommal éppen a rendező ért fel a csúcsra.


Az oroszországi foci-vb plakátja Lev Jasin legendás szovjet kapust ábrázolja - fotó: fifa.com/Getty Images

7. Németország biztosan elődöntős.

Persze csak akkor, ha folytatódik az a tendencia, ami 2002 óta egyetlen szépséghibával együtt tart. A 2002-es vb óta ugyanis egy 2004-es Európa-bajnoki botlást leszámítva minden Európa-bajnokságon és világbajnokságon eljutott legalább az elődöntőig a német válogatott. Mióta 2006-ban Joachim Löw átvette a csapat irányítását, a negyedik helynél rosszabb pozícióban sosem végzett a csapat. Az évek óta formálódó játékrendszer következetességét és letisztultságát bizonyítja, hogy képes volt kihagyni a 23-as keretből azt a Leroy Sanét, aki alapembernek számított a száz ponttal Premier League-et nyerő Manchester Cityben, pusztán azért, mert a stílusa nem illik bele a válogatott játékába. Klubcsapatában más szerepkörben játszik, mint amiben a válogatottban számítana rá Löw, és ez elég érv ahhoz, hogy az egyik legnagyobb német tehetséget otthon hagyja.

8. Eldől, hogy Neymar kilépett-e Messi árnyékából.

Neymar PSG-be igazolása kapcsán cikkeztek sokat arról, hogy a brazil ki szeretne lépni Messi árnyékából, és hasonló magasságokba jutni. Az elmúlt szezon nem föltétlenül teljesítette ezt, de a sérülésből való felépülése után újra jó formában játszott a felkészülési meccseken. Ezen a tornán – mások mellett – ismét ők lehetnek azok a játékosok, akikre a legtöbb figyelem összpontosul. Messi mögött egy jóval gyengébbnek tűnő csapat áll, mégis mindenki azt várja, hogy az egyetlen hiányzó trófeát is kipipálja. Közben 26 évesen Neymar a brazil válogatott történetének harmadik legtöbb gólt szerző játékosa Romarioval holtversenyben. Csak Ronaldo (62) és Pelé (77) szerzett több gólt nála. Valószínű, hogyha már a következő hónapban beérné a második helyezettet, akkor pozitív irányba dőlne el a kérdés.

9. Harry Kane gólt szerez labdaérintés nélkül.

A nagy világversenyek előtt és alatt rendszeresen nagyon megugrik a sportfogadási kedv. Ezt kihasználva a fogadóirodák egészen szórakoztató történésekre is felkínálnak fogadási lehetőséget. Lehet fogadni például arra, hogy Donald Trump 2,5-nél többször, vagy kevesebbszer fogja kitweetelni hogy „World Cup”, vagy arra, hogy Vlagyimir Putyin 3,5-nél több vagy kevesebb mérkőzést tekint meg a helyszínen. Szinte már klasszikusnak számít, hogy kereshetünk azzal is pénzt, ha arra fogadunk, hogy Luis Suárez megharap valakit a torna során. A legváratlanabb és legviccesebb mégis az, hogy van fogadóiroda, ami 51-szeres pénzt fizet arra, ha Harry Kane egy másik játékos által szerzett gólt a magáénak követel majd a mérkőzés után, ahogy tette nemrég egy Stoke City elleni mérkőzésen.

10. Nem lesz szaúdi bíró a tornán.

Miközben a videobíróval minimálisra igyekeznek csökkenteni a játékvezetői hibák jelentőségét, a világbajnoki keretbe is bekerülő szaúd-arábiai játékvezető Fahad Al-Mirdaszi, a tornára való felkészülés során a szaúdi Király-kupa döntője előtt telefonon keresztül megkereste az al-Ittihad egyik képviselőjét, és felajánlotta, hogy pénzért cserében ítéleteivel úgy befolyásolja a mérkőzést, hogy megnyerhessék a kupát. A klub jelentette az esetet, így Al-Mirdaszi nemcsak a kupadöntőn nem fújhatta a sípot, de örökre eltiltották a játékvezetéstől, így az A-csoportban játszó honfitársainak is csak otthonról szórít majd.

oroszországi foci-vbfutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális