2023. június 4. vasárnapBulcsú

2021 LEGjei a sport világából

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 17:54 GMT +2, 2021. december 19.

Ismét itt az év vége és söprögetünk egy kicsit a portánkon. Félig komolyra, félig viccesre véve a figurát, megkerestük az év LEGjeit, győzteseit, veszteseit.


A kategóriák önkényesek, a vélemény szabad, vitázni természetesen most is ér.

1. A LEGnagyobb meglepetés: a magyar válogatott szereplése az Európa-bajnokságon

A magyar válogatott a 2021-es Európa-bajnokságon minden idők egyik legerősebb csoportjába került. A világbajnoki címvédő mellett a regnáló Európa-bajnok és a német válogatott volt a magyar csapat ellenfele. A kőkemény ellenfelek mellett ráadásul Szoboszlai Dominik sérülése is hátráltatta a csapatot, a válogatottat az EB-re „lövő” középpályás makacskodó sérülése miatt kimaradt Marco Rossi keretéből. Az általános közvélekedés az volt, hogy a meggypiros mezesek célja a „tisztes helytállás” kell legyen, talán, kis szerencsével becsúszhat egy pont is.

Szalaiék minden várakozást felülmúltak, Franciaországgal és Németországgal is döntetlent játszottak, ráadásul a harmadik meccs utolsó negyed órájának kezdetén még továbbjutásra is álltak. Emberes teljesítmény volt, 2021 magyar sportjának fénypontja.

2. Az év LEGkomolyabb bemutatkozása: Szoboszlai Dominik az RB Leipzigben

Szoboszlai Dominik minden idők legdrágább magyar játékosa - ami persze változhat ha Szalai Attila tényleg Londonba költözik – a lipcsei gárdában viszont sokáig nem tudott bemutatkozni szeméremcsont-gyulladása miatt. A 21 éves középpályás a legutóbbi téli mercatóban tette át székhelyét, első tétmeccsére viszont csak augusztus 15-én, a Mainz ellen került sor, azóta ráadásul még bokaproblémák is hátráltatták. Nyolc hónap kihagyás után Szoboszlai 21 tétmeccsen 1191 percet játszott, 7 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott nagy mértékben hozzájárulva a Paris Saint-Germain elleni döntetlenhez és a Manchester City legyőzéséhez.

A válogatottban is kitűnően teljesít a középpályás, a San Marino elleni pimasz, kötényes gólja bejárta a közösségi médiát.

3. Az év LEGszebb erdélyi futballeredménye: a Sepsi OSK negyedik  helye a Liga1-ben

A Sepsi OSK története során először végzett a negyedik helyen, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a bronzérmes Craiova mögött. Az OSK fantasztikusan teljesített a rájátszásban, a felsőházi csapatok elleni 10 meccsből ötöt megnyert és csak háromszor kapott ki, ráadásul legyőzte mindegyik előtte végző csapatot. A negyedik hely (mivel a 3. Craiova nyerte a Román Kupát) egyúttal azt is jelentette, hogy a szentgyörgyiek bemutatkozhatnak Európában, a Konferencia Ligában a Nagyszombat ellen írt történelmet a klub.

4. Az év LEGígéretesebb tinisportolója: Gaál Zsóka

Gaál Zsóka interjúja üde színfolt volt a 2021-es évben, a világ legfiatalabb női nemzetközi mestere szorgosan gyűjtögeti a pontokat, versenyről versenyre jár, és a nála egy évvel idősebbek női világranglistáját is vezeti. Az idei ratingje 280 ponttal nőtt és dacára poétikusan ifjú korának (mindössze 14 éves), már a magyar női felnőttválogatott tagja.

5. Az év LEGnagyobb lúzere: a román válogatott Izland ellen

A román válogatotthoz kegyes volt a sors, dacára annak, hogy Észak-Macedónia jobb futballt és nagyobb bravúrt mutatott a selejtezősorozatban (Németország legyőzése), az utolsó két forduló előtt Románia vezetett a második helyért folytatott küzdelemben. Az utolsó két fordulóban a hatos csoport két leggyengébb válogatottja, Izland és Liechtenstein várt a „trikolórokra” így többé-kevésbé biztos volt, hogy Románia pótselejtezik. Nos, ez nem történt meg, mivel a szexbotrány miatti eltiltásoktól sújtott Izland a második csapatával is tartotta a döntetlent Bukarestben, a 0-0 pedig azt jelentette, hogy a román válogatott ismét lemarad a VB-ről.

6. Az év LEGnagyobb csalódása: a CFR európai szereplése

Az elmúlt négy bajnokságot egyaránt megnyerő CFR-től általában jó európai szereplést is várunk, az elmúlt években mindig csoportkörbe jutott a csapat. A 2019-20-as menetelést badarság lenne elvárni, de azért a Konferencia Liga egy gyengécske csoportjában nem a becsületgyőzelemért kellene küzdeni. Az oké, hogy a holland Alkmaar klasszisokkal jobb erőkből áll, de Randers és Jablonec szintű klubok nem lenne szabad útját állják egy komoly csapatnak.

7. Az év LEGhülyébbje: UEFA

Nagy volt a verseny, ahogy mindig, a járványügyi korlátozásokat és oltást elutasító, és ezzel a csapatát többször lábon lövő Gigi Becali, a kétévente VB-t és EB-t rendezni akaró FIFA, és még sokan mások, de hát ez mind smafu, hiszen hétfőn hihetetlen hülyeséggel rukkolt elő az UEFA, elrontotta a BL-sorsolást és kiütéssel nyerte ezt a kategóriát.

8. Az év LEGdurvább duplája egy meccsen: Ronaldo Deaconu a Dinamo ellen

Ehhez tulajdonképpen nem szükséges leírás, meg kell nézni a két gólt és ámulni, hogy ez a Liga1-ben született, és nem mondjuk a Bundesligában.

Az év vesztesei: azok a sportolók, akik egy világjárvány közepén a hírnevüket arra használták, hogy összeesküvés-elméleteket terjesszenek, oltásellenes vagy járványtagadó üzenetet fogalmazzanak meg, veszélyesen befolyásolva ezáltal nagy tömegeket.
Novak Djokovic, Gigi Becali, Babos Tímea, Joshua Kimmich, Cam Newton, Kirk Cousins, Evander Kane, Csollány Szilveszter, Kyrie Irving, Andrew Wiggins, Aaron Rodgers, Sztefánosz Cicipasz (listánk bővülni fog, sajnos)

Az év győztesei: mindazon sportemberek, akik felhívták a társadalom figyelmét arra, hogy egy egészségügyi helyzetben az egészségügyi szakemberekre kell hallgatni.

Borítókép (kollázs, balról jobbra): Szoboszlai Dominik, fotó: Steffen Prößdorf, CC BY-SA 4.0, Gaál Zsóka, fotó: Facebook és Ronaldo Deaconu, fotó: Twitter

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális