2021. október 23. szombatGyöngyi

Az érmeken túl: miről marad emlékezetes a tokiói olimpia?

K. A., G. L. utolsó frissítés: 18:40 GMT +2, 2021. augusztus 09.

Szubjektív válogatás azokból a pillanatokból és helyzetekből, amelyekről sokáig fogunk még beszélni.


A román és a magyar csapat által nyert érmekről és helyezésekről rendre beszámoltunk az elmúlt két hétben, de jól tudjuk, hogy az olimpia mindig többről szól, mint hogy ki nyeri a versenyszámokat. Összeszedtük, hogy miről marad emlékezetes a járvány kellős közepén, nézők nélkül megrendezett 2021-es (illetve 2020-as) olimpia. 

1. Milák Kristóf szomorú tekintete a 200 pillangó után

Nem hiába lett mém Milák visszafogott "ünnepléséből", olyan faarccal vette tudomásul, hogy olimpiai csúccsal bajnok, mintha eleve arra rendeltetett volna el, hogy az internet népe feldolgozza. Akkor persze a világ még semmit sem tudott arról, hogy szinte lekéste a versenyt, hogy kezdés előtt nem sokkal elszakadt az úszónadrágja. Milák egyéni csúccsal akart bajnok lenni, és ez ott, akkor nem jött össze. Győzelme ugyanakkor arra is rávilágít, hogy milyen kevésen múlhat egy-egy tized, azzal együtt pedig egy-egy érem. Milák ott annyival jobb volt mindenkinél, hogy neki ez is belefért, de egy szorosabb küzdelemnél már nem ez lett volna a helyzet.

2. Simone Biles elhagyja a tornacsarnokot

Az olimpia előtt mindenki arról beszélt, hogy akár az öt arany is összejöhet neki, mindenki arra számított, hogy a női tornaversenyeken tarolni fognak az amerikai tornászok, főleg Simone. Aztán a csapatversenyen egyszerűen csak szerencsétlenül érkezett egy ugrásból, nem esett el, sérültnek sem tűnt, de látszott, hogy nincs minden rendben. Nem sokkal később kivonult a teremből, majd a csapatverseny közepén jelezte, hogy mentális problémái miatt felfüggeszti a szereplését a játékokon. Kihagyta a csapatverseny még hátralévő küzdelmeit, kihagyta az egyéni összetettet, illetve kihagyta a szerenkénti döntők többségét is - csak gerendán tért vissza, és rögtön nyert is egy bronzérmet. 

A története pedig a figyelem középpontjába hozta azt a témát, amiről nem nagyon volt szokás beszélni az elmúlt évtizedekben: a sportolók mentális egészségét, illetve a rájuk nehezedő nyomást. Biles visszalépése után több más sportoló is megszólalt, Naomi Oszaka japán teniszező miután a vártnál hamarabb kiesett (ő volt Japán egyik legnagyobb sztárja, az olimpiai lángot is ő gyújtotta meg a nyitóünnepségen), bevallotta, hogy túl nagy nyomást jelentett számára az olimpia, de beszélt Sha’Carri Richardson amerikai rövidtávfutó is, aki szintén az olimpia egyik nagy sztárja lehetett volna, amilyen formában volt, de végül nem vehetett részt, mert néhány héttel a kezdés előtt elkapták füvezni. Nyíltan beszélt arról, hogy édesanyja halála miatt érzett fájdalmában és a versenyre való készülés okozta stressz hatására fordult kábítószerhez. Soha nem volt tehát ennyire forró téma a sportolók mentális egészsége. 

3. Tom Daley kötései 

Beszélhetnénk arról is, hogy negyedik olimpiáján a britek szupersztárja páros toronyugrásban végre felért a csúcsra és bajnok lett. Tom Daley mégsem csak erről marad emlékezetes a tokiói olimpiáról. Már korábban is lehetett tudni róla, hogy szeret kötni és horgolni, de igazán csak a játékok alatt került a figyelem középpontjába, hogy versenyről versenyre más-más kötéssel jelent meg a lelátón. A kötés nyilván szoros összefüggésben van a mentális egészség megőrzésének témájával is. "A kötés számomra egy olyan dologgá vált, mely során megtalálhatom a lelki békém, és a stressz levezetésében is segít. Imádom" - írta a kötései bemutatására létrehozott Instagram-oldal egyik posztjában. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tom Daley (@madewithlovebytomdaley) által megosztott bejegyzés

4. Magasugrók kiegyezése 

Atlétikában elég ritka a döntetlen, pontosabban emberemlékezet óta nem volt rá példa, a futószámokban ezredmásodperces pontossággal mérnek, elég nehéz elképzelni, hogy ezek után döntetlen legyen egy verseny, a dobószámokban és az távolugrásban pedig eléggé valószerűtlen, hogy minden érvényes dobása/ugrása azonos nagyságú legyen két sportolónak. Magasugrásban és rúdugrásban egy ideje elvileg van rá lehetőség, ha minden magasságon ugyanúgy teljesít kér sportoló, de az elmúlt évtizedben ez olyan ritkán fordult elő, hogy maguk a versenyzők se voltak teljesen tisztában azzal a szabállyal, hogy dönthetnek úgy, megosztják a győzelmet. Ezért is lehetett olyan megdöbbentő erejű, amikor az olasz Gianmarco Tamberi és a katari Mutaz Essa Barshim úgy döntött, ők pedig nem akarják már eldönteni, hogy ki a jobb, legyenek mindketten bajnokok.

5. Ana Maria Popescu és a hiányzó 5 millió lej

Ana Maria Popescu a romániai vívósport veteránja, már a 2008-as pekingi olimpián is ezüstérmet nyert, 2016-ban a csapattal bajnoki címet szerzett, idén világranglista vezetőként kvalifikálta magát a tokiói olimpiára, ahol "aranytussal" 10-11-re kikapott a kínai Sun Yiwentől. Érhető a csalódottsága, illetve díjátadó utáni keserű kifakadása a román sport finanszírozásának áldatlan állapota miatt. Az esetből nem lett volna különösebben ügy, a román sport már évtizedek óta forráshiánnyal küzd, ha Novák Eduárd sportminiszter nem reagálta volna Popescu nyilatkozatára: „Ana Maria akkor sem nyerhette volna meg a döntőt, ha ötmillió lejjel nagyobb lett volna a vívószövetség költségvetése". Ezzel a nem igazán szerencsés kijelentéssel lett ügy a dologból. Popescu pedig annyira megsértődött Novákra, hogy a kézfogását is elutasította, amikor hazatért. 

Természetesen mindenki reagált az esetre, bár nem mindenkinek kellett volna, főleg ha a témában olyan szinten járatlan, mint a PSD gazdasági szakpolitikusa, Eugen Teodorovici, aki kijelentette: "Egy miniszternek, aki nem érti az összes verejtéket és áldozatot, amit egy sportoló a teljesítmény érdekébe tett, nincs mit a román sport vezetésében keresnie." 

Amúgy is jellemző volt, hogy a sporthoz is alig értő politikusok megpróbáltak az játékok jelentette hangulatot meglovagolni, és a sportolók népszerűségét a saját népszerűségük növelésére felhasználni. Arra viszont kevés az esély, hogy a következő generációk neveléséhez szükséges pénzt meg is fogják szavazni. Márpedig a finanszírozási gondokkal küzdő román sport soha nem látott mélységbe került a tokiói olimpián, 2 sportágban összesen 4 érmet nyertek, ilyenre pedig 1952 óta nem volt példa. A végén egyébként Popescu és Novák kölcsönösen elnézést kért egymástól.

6. Látványosak lettek a NOB női esélyegyenlőséget segítő intézkedései

A Nemzetközi Olimpiai Mozgalomban vannak törekvések, például a sportolás népszerűsítése a fiatalok körében. Ezért jelenhettek meg olyan sportágak a tokiói programban, mint a falmászás, a szörf és a gördeszka. Ezek a folyamatok azonban eddig is látványosak voltak, de a tokiói olimpia a NOB egy másik törekvését is megmutatta: a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség hangsúlyozását. Például azt javasolták, hogy a megnyitón egy férfi és egy nő sportoló vigye az ország zászlaját, a záróünnepségen pedig nem csak a férfi maraton bajnokát köszöntötték, mint azt a korábbi években megszokhattuk, hanem a férfi és a női maraton dobogósainak is akkor adták át az érmeket.

Ezek a törekvések egy sor új versenyszámot is eredményeztek, például lettek női kenus számok (mind síkvizen, mind szlalomban), evezésben kikerült a programból a férfiak könnyűsúly négyese (LM4-), helyét a nők normálsúlyú négyes (W4-) vette át, vegyesváltót szerveztek úszásban, triatlonban, asztaliteniszben is bevezették a vegyespárost, de még dzsúdóban is tartottak vegyes csapatversenyt. Egyébként 339 versenyszámban összesen 11.090 sportoló volt nevezhető a játékokra. A férfiak és nők aránya 51,2% / 48,8% volt. A versenyszámok megoszlása pedig: 165/156/18, ami százalékban 48,6% férfi, 45,8% női és 5,6% vegyes versenyszám.

7. Magyarország egy kicsit megtanulta értékelni az érmeseket és a helyezetteket

Sokszor érezhettük az elmúlt években, hogy Magyarországot megnyomorítja a győzelmi kényszer. Amikor a második nap Hosszú Katinka nagyon lemaradt a dobogóról 400 vegyesen, még egyértelmű volt a csalódottság, pedig nem volt olyan nagy meglepetés, hogy Hosszú nem nyert. Aztán mintha valami történt volna, talán kellett hozzá Cseh Laci csodás búcsúja, aki a verseny után adott interjújában is hangsúlyozta, rájött, úgy is szeretik, ha nem nyer. Talán segített, hogy sokan látták Csipes Tamarát, Berecz Zsombort vagy Rasovszky Kristófot nagyon-nagyon örülni az ezüstéremmel, vagy a női pólósok, Kovács Sarolta vagy Tóth Krisztián boldogságát látni a bronzéremmel.

8. A német öttusázó és Saint Boy esete

Egy időre valószínűleg a világ legismertebb lovává vált Saint Boy, aki hosszú ideig megmozdulni sem volt hajlandó a német Annika Schleu alatt. A női öttusa küzdelmeit magabiztosan vezető német versenyző már a pályára való kilépéskor zokogott a lovon, előre borítékolható volt, hogy drámai képsorok következnek. Schleu tényleg megpróbált mindent, kétségbeesésében talán a lovat is az indokoltnál jobban ütlegelte, de Saint Boy sokáig elindulni sem akart. Amikor végül mégis jobb belátásra tért, akkor az akadályok elől tért ki folyamatosan. A megrendítő helyzetet csak fokozta, hogy az öttusa szabályai szerint a lovakat sorsolják, így Annika Schleu tulajdonképpen a saját balszerencséje miatt dobhatta ki az elmúlt olimpiai ciklus munkáját. Egy sportoló életében 5 év irtózatosan sok idő. A sportág szempontjából az eset mérföldkő lehet, már régóta lehet tudni, hogy jelentős szabályváltozások várhatók. Saint Boy egyébként egy másik versenyzővel is 0 pontot ért el korábban.

9. Korai kezdési időpontok, avagy aki korán kelt, tényleg aranyat lelt

A 6 órás időeltolódás Tokió és Kelet-Európa között nem annyira vészes, ennek ellenére a szervezők - valószínűleg azzal a szándékkal is, hogy az amerikai közönségnek is kedveskedjenek - meglehetősen sok versenyszámban nagyon korai kezdési időpontokat határoztak meg. Sokat elmond a helyzetről, hogy aki nem volt hajlandó időben felkelni, az a hat magyar aranyból négyről lemaradt, vagy legalábbis csak felvételről nézhette vissza az aranyos döntőket. De ugyanez igaz a román küldöttség egyetlen aranyára is, ami itteni idő szerint szintén hajnalban született. Az érmek szempontjából a kajak-kenu és evezés korai időpontjai voltak fájdalmasak azoknak, akik nem tudták bevállalni a korai kelést. Igaz, előbbiben nem különös a korai kezdési időpont, az úszásnál viszont a szurkolók mellett a versenyzők is panaszkodtak, hogy jó pár tized valószínűleg bennük maradt amiatt, hogy délelőtt kellett úszniuk a döntőket.

10. Néha az utolsókból lesznek a hősök

A kvótaszerzés szabályai miatt tulajdonképpen minden olimpián megfordulnak olyan versenyzők, akik - hogy finoman fogalmazzunk - nem igazán tartoznak a sportáguk élvonalába, és nem másokat, hanem inkább saját magukat legyőzni mennek el a megmérettetésre "a részvétel a fontos, nem a győzelem" jelige alatt. A műfaj egyik emlékezetes alakja Eric Moussambani Malonga, vagy ahogy mindenki ismeri, Erik, az angolna, egyenlítői-guineai úszó, aki a 2000-ben Sydneyben tartott olimpián szerzett világhírnevet magának azzal, hogy majdnem megfulladt a 100 méteres gyorsúszás egyik előfutamában. 

A tokiói játékokon az 50 kilométeres gyaloglásnak is volt egy hőse. A versenyszámot a lengyel Dawid Tomala nyerte 3 óra 50 perc 8 másodperces idővel. Még az utolsó előtti versenyző, a cseh Lukás Gdula is tekintélyesnek számító, 42 perces hátrányban érkezett meg a célba. A lényeg viszont csak ezután következett: az ecuadori Claudio Villanueva Flores 1 óra 3 perc 1 másodperces hátránnyal, az előtte álló versenyzővel szemben is 20 perces lemaradással érkezett meg a célba. A felvételek alapján még egy tolókocsit is odavittek mellé, amire szerencsére nem volt szükség. A dél-amerikai versenyző hatalmas zokogásban tört ki, és úgy ünnepelte magát, mint akit látszólag egyáltalán nem zavart, hogy tök utolsó lett a versenyben. A teljes történethez persze azért az is hozzátartozik, hogy többen is feladták a versenyt. Claudio Villanueva Flores viszont végigcsinálta.

11. Szilágyi magabiztossága

"Azért jöttem, hogy nyerjek öt asszót" - mondta Szilágyi Áron még kétszeres olimpiai bajnokként azt követően, hogy legyőzte első, venezuelai ellenfelét a férfi kardvívók versenyében. A túlzott magabiztosság mindig egy kétélű fegyver, de Szilágyinál aznap minden működött. Az iráni Mojtaba Abedini a legjobb 16 között 15-7-re maradt alul vele szemben, a negyeddöntőben Ali Pakdaman 15-6-ra. Izgulni is csak a georgiai Sandro Bazadze elleni elődöntőben kellett, ahol még az ellenfél színészkedése sem zavarta meg, Szilágyi az asszó után úgy nyilatkozott, hogy még erre is felkészült. Aztán jött a döntő, ahol az olasz Luigi Samele a mérkőzés végén a pástra gugolva egy félreérthetetlen mosollyal jelezte, hogy tulajdonképpen esélye nem volt Szilágyi ellen, és konstatálta a 15-7-es végeredményt. A magyar klasszis megint végiggázolt a mezőnyön, úgy nyerte meg a harmadik olimpiai aranyát, hogy kétség nem fért hozzá, ki a legjobb a mezőnyben.

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális