2021. szeptember 19. vasárnapVilhelmina

„Ennyi volt az én időm” - egy hetedik olimpiai helyezéssel ért véget Cseh László elképesztő pályafutása

szerk. utolsó frissítés: 17:19 GMT +2, 2021. július 30.

Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását Cseh László, aki utolsó versenyén hetedik lett 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyének pénteki napján.


„Ennyi volt az én időm. Ennyi volt az én versenyzésem. Itt az idő, hogy átváltsak a civil életemre” - ezekkel a szavakkal búcsúzott a versenyzéstől 35 évesen Cseh László, akit a világ legjobb úszói között tartanak számon.  A bajnok az utolsó olimpiai számát úszta, 200 méter vegyesen, ahol a 7. helyet tudta megszerezni. A pillangó és a hát még annyira jól ment neki, hogy sokáig a második helyet tudta tartani, de végül a mellen és a gyorson elúszott a futam. A szám győztese, a kínai Vang Sun fejet hajtva gratulált neki.

Döbbenetes pályafutás

Cseh 2002-ben szerezte első érmét nagy felnőtt versenyen: a riesai rövid pályás Európa-bajnokságon bronzérmes lett 400 méter vegyesen. 2003-ban már világbajnoki ezüstérmes lett.

Ötször szerepelt olimpián, négyről éremmel jött haza, összesen hatszor állt dobogón olimpián, 9-szeres világbajnoki résztvevő, nyolc világbajnokságon dobogón állt, összesen 13 érmet nyert vébén, kétszer aranyat. Európát nagyon sokáig uralta.

Karrierjére visszagondolva azt nyilatkozta, hogy A4-es lapnyi listát tudna írni arról, mit csinálna másképpen. Ezek közül az egyik, hogy nem tudatosította magában, mennyi sikert ért el.

„Azt sulykolták belém, hogy ha jó vagyok, az természetes, ha rossz, akkor az az én hibám” - idézte Cseht az MTI. „Az elmúlt években sokat dolgoztunk ezen. És bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni".

Soha senki nem szerepelt annyiszor világbajnokságon (kilencszer), mint ő. Legelőször 2003-ban, aztán kétévente, egészen 2019-ig. A sorozat 2019-ben, Kvangdzsuban szakadt meg, a 100 méteres pillangón nem jutott döntőbe.

Eljött a magénélet és a pihenés ideje

„Most egyelőre csak szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni és pihenni, relaxálni, és nem úgy felkelni, hogy edzésre kell menni. Nem mintha nem szerettem volna, de úgy érzem, hogy az életem egy olyan szakaszba érkezett, amikor ezt már el kell tudni engedni” - összegezte a rövid távú terveit Cseh.

„A mai nap úgy keltem fel, hogy tudtam, hogy ez az utolsó úszásom. A regeneráló fehérjémet már nem kevertem be reggel, mert tudtam, hogy már nem kell gyorsan regenerálni. Menet közben annyi volt bennem, hogy a végén hajrázzak még egyet, láttam, hogy a mellettem lévőhöz közel vagyok, de a végén már azért nem ment annyira dinamikusan” - nyilatkozta az M4-nek.

„Végig annak örültem, hogy eddig eljuthattam, ennyi éven keresztül ott tudtam lenni a világ élmezőnyében, voltak szép sikereim, voltak kevésbé. Egy olimpiai döntővel búcsúzhatok, elégedettnek kell lennem, és az is vagyok, örülök.”
Valóban van miért.

Cseh László névjegye:

1985. december 3án született, Budapesten.

Olimpiai eredményei: 2. hely (400 m vegyes, 2008; 200 m pillangó, 2008; 200 m vegyes, 2008, 100 m pillangó, 2016), 3. hely (400 m vegyes, 2004; 200 m vegyes 2012), 4. hely (200 m vegyes, 2004), 6. hely (100 m hát, 2004), 7. hely (4×100 m vegyesváltó, 2004; 200 m pillangó, 2016; 200 m vegyes, 2021)

Világbajnok: (400 m vegyes, 2005; 200 m pillangó, 2015), vb-2. (400 m vegyes, 2003; 200 m vegyes, 2005; 200 m vegyes, 2009; 100 m pillangó, 2013, 2015, 200 m pillangó, 2017), vb-3. (100 m hát, 2005; 200 m vegyes, 2007; 400 m vegyes, 2009; 200 m vegyes, 2011; 50 m pillangó, 2015),

Európa-bajnok: (100 m hát, 2004; 400 m vegyes, 2004, 2006, 2008, 2010, 2012; 200 m vegyes, 2006, 2008, 2010, 2012, 2014; 200 m pillangó, 2012, 2016; 100 m pillangó, 2016), Eb-2. (100 m pillangó, 2012; 200 m hát, 2006; 50 m pillangó, 2016), Eb-3. (4×100 m vegyesváltó, 2004; 4x100 m vegyesváltó, 2012, 2014, 2016; 4x200 m gyorsváltó, 2012)

Nyitókép: Cseh Laci 2021.július 30-án a Tokiói Vizesközpontban MTI/Kovács Tamás

(MTI/444.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális