2024. március 29. péntekAuguszta

Csíki cselgáncs: országos bajnokokkal interjúztunk

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 16:37 GMT +2, 2021. április 08.

A csíkszeredai cselgáncsozókkal és Albu Botond trénerrel az országos bajnokságon elért sikereikről beszélgettünk.


Március végén két aranyéremmel lettek gazdagabbak a csíki cselgáncsozók az országos bajnokságon. Papp Róbert-Flórián a Csíkszeredai VSK sportolója a 73 kilogrammosok, míg Szőcs Elemér a 81 kilogrammosok között lépett a dobogó legfelső fokára. 

Az erős mezőnyű versenyről először Albu Botond edzőt, majd Papp Róbert-Flóriánt és Szőcs Elemért kérdeztük.

Két arany és egy bronz. Mennyire számít nagy meglepetésnek ez az eredmény a Csíkszeredai VSK-tól? Gondolta volna, hogy ilyen jól szerepelnek a tanítványai?

Albu Botond: Több érmet vártam, de arra nem számítottam, hogy lesz két aranyunk. Sajnos a tavalyi aranyérmesünk az első meccsen megsérült és utána nem tudta folytatni. Vártam még egy bronzot, de abból ötödik hely lett végül.

A mostani mezőny az utóbbi évek legerősebbje volt, a 81 kilogrammos kategóriából nem volt nagy hiányzó, a 73 kilósoknál is csak egy, így mindent egybevéve teljesen elégedett vagyok.

2015-ben, Csíkszeredában egy sportbemutatót tartottak a tanítványai, amelynek bevezetőjében a cselgáncsot, azaz dzsúdót egy szellemi út és egy fizikai művészet ötvözeteként határozták meg. Hogyan függ össze a dzsúdó a jelenlegi világgal, mi az, amit egy fiatal tanulhat ebből a sportból?

Albu Botond: Elsősorban fegyelmet. Amikor a 7-8 éves kisgyerekek elkezdik a dzsúdót, akkor a fegyelem és a társak iránti tiszteletet tanulják meg, ezek a tulajdonságok kísérik őket végig a sportolói karrierjük során. Élsportoló korukra ezek a tulajdonságok meghatározóvá válnak.


(fotó: Csíkszentmártoni Judo SE)

Egy ilyen nagy eredmény milyen távlatokat nyit meg a csíkszeredai dzsúdózás előtt? Hogyan fejlődhet tovább a szeredai sport?

Albu Botond: Különösebben nagy távlatokat nem nyit meg. Az utóbbi években több sportolónk is nemzetközi eredményeket ért el, Szőcs Elemér kétszer is nyert Európa-kupát, Papp Róbert Flórián volt Balkán-bajnok, Orbán Lehel tanítványom, aki most sérült, tavaly országos bajnokságot nyert, de volt már hetedik helyezett az Európa-bajnokságon is. Tulajdonképpen a fentieket próbáljuk fejleszteni és egyre jobb eredményeket elérni.

A fejlődéshez milyen szponzori háttérre lenne szükség?

Albu Botond: A felnőtt cselgáncsról beszélve, nem mondhatom, hogy anyagi okokból maradtunk volna le egy edzőtáborról vagy versenyről. Nagy segítséget kaptunk a városi önkormányzattól, ezen kívül pályáztunk is és van néhány nagyobb szponzorunk is, aki állni szokta azokat a kiszállásokat, amelyekre esetleg nem jut a rendelkezésre álló forrásokból.

Természetesen a több szponzor hosszútávon jobb eredményeket jelent, amely újabb szponzorokat vonz, ez egy „ördögi kör”. A jelenlegi szponzorainknak szeretném megköszönni a támogatásukat.

Hány sportolóra van szükség, hogy legyen három érmes az országos bajnokságon?

Albu Botond: A felnőtteknél 10-12 sportolónk van, az U19-et kinőtt cselgáncsozókat is beleszámítva. Ez elég is, ennyi helyünk van.

Milyen versenyek jönnek a közeljövőben, és milyen eredményekre számíthatunk?

Albu Botond: Hétvégén lesz az U21-es országos bajnokság, ahol 5 sportolóval veszünk részt, én két éremre számítok, mert hárman még U18-asok. Őket azért visszük, hogy tapasztalatot szerezzenek, szokják a hangulatot, bírják a gyűrődést.

Románia Kupa 2019 Szocs Elemer. 81 kg 1. Hely Kocsis Hunor 90 kg 1. Hely Botond Koncz +100kg 1. Hely Robert -Florian...

Posted by Albu Botond on Saturday, May 18, 2019

Mennyi munka van egy ilyen eredményben?

Szőcs Elemér: Hát nem tudom mennyi munka, de nagyon sok. 15 éve csinálom ezt a sportot, nagyon sok lemondással járt, kevesebb szabadidőm van, kevesebb idő jut a barátokra, kevesebb a buli, bár most a koronavírussal ez könnyebb. A felkészülés nehézkes volt, kinti gyakorlatokat végeztünk, nem volt szabad teremben gyakorolni.
Talán ezért is örülök neki ennyire, már nyertem ilyen versenyt, de most nagyobb öröm tölt el. Mindig minden versenyen igyekszem a lehető legjobb eredményt elérni.

Papp Róbert-Flórián: Nagyon sok munka, az én esetemben 15 évnyi. Ez alatt a 15 év alatt nagyon sok esetben fordult elő, hogy családi programokat, szabadidős tevékenységeket vagy más dolgokat kellett elhalasztani, lemondani azért, hogy edzőtáborba menjek, vagy fejlődjek. 

Miért kezd el valaki cselgáncsozni? Úgy érzi, hogy megkapta azt a sporttól amit várt tőle?


Szőcs Elemér: Nagyon sokat néztem a harcművészeteket a tévében szerintem. A nagybátyám is dzsúdózott, ő volt az első dzsúdós, az unokatestvéreim közül is volt aki dzsúdozott. Ők is nagyon ügyesek voltak. A második kérdésre válaszolva, megérte elkezdeni, még ha voltak nagyon nehéz periódusok is.

Papp Róbert-Flórián: Édesapám labdarúgó volt, a testvérem hokizni járt, én meg a csillárt rúgtam, így adta magát a küzdősport. A szüleim beírattak, hogy vezessem le a fölösleges feszültséget!


Gyerekkoromban kihívást láttam benne, ügyesebb akartam lenni a többieknél. Ez pont úgy működik, mint az iskolában, aki jó tanuló akar lenni, az odafigyel a tanulásra, az írásra, mindenben jobb akar lenni. Engem nem a tanulás érdekelt, hanem a sport, így én ebben akartam jobb lenni. Később volt egy pár jó eredményem házi versenyeken, ahol nálam magasabbra sorolt ellenfeleket győztem le, így megjött az étvágyam is a fejlődésre.

Borítókép: Albu Botond Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális