2021. március 7. vasárnapTamás

Hiába a kitűnő medgyesi kapusteljesítmény, a CFR visszatérői szállították a győzelmet

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 20:15 GMT +2, 2021. február 21.

A Liga1 24. fordulójában, az elmúlt két meccsen egy pontot gyűjtő CFR Medgyesre látogatott, ahol a Gaz Metan vendége volt.


Régi-új ismerőst üdvözölhetett a kezdőben a CFR, Mihai Bordeianu egy szaúd-arábiai  kaland után visszatért a bordóban játszó együtteshez. A középpályás rögtön az első meccsen jó játékkal rukkolt elő, de nem csak ennek köszönhetően nőtt a CFR az ellenfele fölé. Gyors labdaszerzések, pontos előrepasszok és kidolgozott összjáték jellemezte a kolozsváriak játékát, akiknek tempóját nem tudta felvenni a jobbára védekezésre kényszerülő medgyesi gárda.

Azok a futballdrukkerek, akik látták a Sepsi szombati találkozóját, úgy érezhették, hogy ezt a meccset már látták valahol. Ahogy a Sepsi lejátszotta ellenfelét a pályáról, úgy a CFR is, betalálnia viszont a regnáló bajnoknak sem sikerült. Legalábbis az első félidőben. A Gaz Metan kapusa, a 27 éves konstancai Alexandru Buzbuchi félelmetes bravúrokkal hárított, Deac, Burcă, Chipciu és Costache is elhűlve nézte a kapus által semlegesített lövését. Igazi déjà vu: Tejaékra dézsából öntötte a helyzeteket a CFR.

A második félidőben vajmi keveset változott a helyzet, a CFR támadott, a védelemtől nem sokat zavartatva sok helyzetet ki is alakított, de a hálóőr mindent megfogott. Ellenkező oldalon a Gaz Metantól csak kontrákra futotta, igaz ebből lett lövésféle is, a 65. percben Nasser Chamed tesztelte Bălgrădeant, a lövés azonban gyengécske volt, és középre is ment.

Iordănescu a 62. percben becserélte Itut és Omranit is, helyettük Deac és Costache ült a padra. A 73. percben Debeljuh helyére Rondón jött, a CFR támadásai ezzel megváltoztak. A 75. percben Bordeianu hihetetlen harmincméteres labdát adott a szélről befele induló Omraninak, akinek lövése megpattant, és a kapuba gurult. A francia játékos 2019 óta (tizennégy és fél hónapja) nem lőtt gólt a román élvonalban, de mint utóbb kiderült ez a találat most győzelmet ért csapatának.

Mindent egybevéve: kétségtelenül megérdemelt győzelmet aratott a CFR, a kolozsvári gárda sokkal jobban játszott mindkét félidőben. Ha a hazaiak játékát nem támogatta volna Buzbuchi 4-5 komoly bravúrral, akkor valószínűleg lényegesen nagyobb zakót kapnak. A CFR legközelebb a FC Argeș csapatát fogadja március elsején.

Liga1, alapszakasz, 24. forduló

Gaz Metan - CFR 0-1 (0-0)

Gaz Metan: Buzbuchi - R. Romeo, Baco, Yuri, Velias - R. Deaconu, Francisco Junior, Chamed - Horșia, Sarr, Valente 
Cserepad: A. Popa, Trif, G. Moura, S. Ciocan, P. Costea, Ze Manuel, V. Morar, L Nițu 
Edző: Mihai Teja

CFR: Bălgrădean - Susic, Vinicius, A. Burcă, Camora - C. Deac, Bordeianu, A. Chipciu - Gîdea, Debeljuh, V. Costache 
Cserepad: Sandomierski, C. Manea, Latovlevici, Ben Youssef, Hoban, Itu, Păun, Omrani, Rondon 
Edző: Edi Iordănescu

gólszerző: Omrani (75.)

Borítókép: CFR Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális