2020. november 25. szerdaKatalin, Katinka

BL: A Fradinak több pontja van, mint a Marseille-nek, az angolok vezetik a csoportjaikat

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 15:54 GMT +2, 2020. november 05.

Minden idők leggyorsabb lebonyolítású BL-szezonjából immár három forduló ment le, azaz elmondhatjuk, hogy féltávnál járunk.


A-csoport: Uralkodó német csúcstechnológia, spanyol betli

Az A-csoportban papíron két csapatnak van esélye az első hely megszerzésére, a valóságban a kettő immár csak egy, hiszen a Bayern az első meccsen 4-0-ra verte az Atletico Madridot, aki ezután ráadásul még a Lokomotiv Moszkva ellen is hibázott (1-1 idegenben).A spanyol fővárosi csapatnak a második hely elérése minimum elvárás.

A harmadik, Európa Ligát érő helyért viszont azzal a Salzburggal van versenyben az orosz bajnok Lokomotiv, aki a legmagasabbra taksált magyar játékost, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztatja. A két gárda első találkozóján 2-2-es döntetlen született Ausztriában, itt a 19 éves magyar is betalált, csakúgy mint az Atlético ellen a második körben.

Amit érdemes megemlíteni az osztrák csapattal kapcsolatban, hogy a 79. perc elején még 2-2-re állt a Bayern München ellen, utána viszont kapott négyet, ennek köszönhető a csúnyán mutató gólarány. Figyelembe véve, hogy a BEK és BL történetének leghosszabb nyerő szériáját (14 győzelem zsinórban) produkáló csapatától kapott ki egy nagyon fiatal keret, azért ez távolról sem vállalhatatlan teljesítmény.

A csoport állása:
1. Bayern München 3 mérkőzés/9 pont/+9-es gólarány
2. Atlético Madrid 3/4/-3
3. Lokomotiv Moszkva 3/2/-1
4. Salzburg 3/1/-5

B-csoport: Káosz a köbön

Ha valaki a sorsoláskor azt mondta volna, hogy a Real Madridot, az Inter Milant, a Sahtyor Donyecket és a Borussia Mönchengladbachot magába foglaló csoportban három forduló után sem a Real, sem az Inter nem lesz továbbjutó helyen, a kvartettet pedig az idei BL-kiírás második legtöbb gólt lövő csapata, a Mönchengladbach vezeti, az illetőt alighanem beutalják valamelyik jó nevű klinikára.

A helyzet az, hogy ebben a teljesen felborult négyesben csak olyan eredmények születtek, amire senki nem számíthatott. Az első fordulóban az ukrán gárda Spanyolországban szerzett egy félidő alatt háromgólos előnyt, amiből egyet meg is tudott tartani (3-2), a második fordulóban csak pontosztozkodásokat találtunk, a Real ráadásul ott is két gólos hátrányból volt kénytelen focizni a németek ellen, a harmadikban pedig a Mönchengladbach gurított egy hatost a Sahtyornak (6-0), miközben a mindenki által leírt Real, a Juventus-legendák meccsén (Zidane vs. Conte) nagy nehezen legyűrte a BL-ben egész pocsék formát mutató olaszokat (3-2). A madridi csapat 3 meccsen hét gólt kapott, ilyen teljesítménnyel a csoportból való továbbjutás is kérdéses.

A csoport állása:
1. Borussia Mönchengladbach 3 meccs/6 pont/ +6-os gólarány
2. Sahtyor Donyeck 3/4/-5
3. Real Madrid 3/3/0
4. Internazionale 3/2/-1

C-csoport: Papírforma továbbjutók, komolyanvehetetlen Marseille

A C-csoportban Pep Guardiola csapata, a Manchester City az egyértelmű favorit a továbbjutásra, pedig elvileg rajtuk kívül még van topligás a kvartettben, mégpedig a Marseille. A futballtudorok régen nem várják már, hogy a francia ezüstérmes egyenrangú ellenfele legyen mondjuk egy Fc Portónak, de hogy még az Olympiakos ellen sem képes pontot szerezni, az mégiscsak vicces. Persze, ha a Chelsea-nél és a Tottenhamnél is nagyot bukó Villas-Boasra bízzák a csapatot, akkor ez tulajdonképpen várható eredmény.. A szezon idézete eddig a portugál tréneré, aki miután három meccsen három vereséget gyűjtött és a hét kapott gól mellé még egyetlen szerzett találatot sem tud felmutatni, a következőket nyilatkozta:

„Nem stresszelünk a továbbjutás miatt, inkább jó benyomást szeretnénk kelteni. Meg akarjuk mutatni, hogy ennél jobbak vagyunk. Ez a negatív széria sajnálatos, csak mi változtathatunk rajta. Ahhoz, hogy sz.rul teljesíts a Bajnokok Ligájában, be kell jutni. Mi itt vagyunk, és sz.rul teljesítünk” (NSO)

Hát azt készséggel elhisszük, hogy nem stresszelik magukat a továbbjutás miatt. A Marseille egyébként az Anderlechttel holtversenyben minden idők legrosszabb BL-sorozatát felmutató csapat, éppen a 12. meccsüket vesztették el zsinórban a legrangosabb európai kupasorozatban.

A csoport állása:
1. Manchester City 3 mérkőzés/9 pont/ +8-as gólarány
2. Fc Porto 3/6/+3
3. Olympiakos Piraeus 3/3/-4
4. Marseille 3/0/-7

D-csoport: Csak a második hely kiadó

A „D” jelű kvartetben ismét egy 9 pontos angolt találunk az élen, a Liverpool háromból három győzelmet elérve vezeti a csoportot. A második helyért nagy csata lesz, az idén halványabb teljesítménnyel operáló Atalanta, és az elmúlt években a saját szintjén sikert sikerre halmozó Ajax verseng a második továbbjutó helyért. A csoport „outsidere” a Midtjylland, a dánok nemigen rúgnak labdába, még úgy is kikaptak hazai pályán kedden, hogy a találkozóra 13 sérülttel érkezett a holland kiratcsapat. A dolgot sokat árnyalja, hogy a Midtjylland Európa Ligában már többször járt, BL-főtáblán azonban még soha.

A csoport állása:
1. Liverpool 3 mérkőzés/9 pont/+8-as gólarány
2. Ajax 3/4/0
3. Atalanta 3/4/-1
4.Midtjylland 3/0/-7


E-csoport: A Rennes a legtúlértékeltebb csapat a BL-ben

Az UEFA sorsolása után az E-csoportot kifejezetten kemény csoportnak tartották a szakértők, hiszen a Rennes-t mindenki erősnek tartotta. A tavalyi francia bornzérmes idén is hasít a Ligue1-ben, ismét harmadik helyen állnak a piros-feketék, köszönhetően az 50 millióra taksált, topklubok által körbeudvarolt, 17 éves csodatininek, Eduardo Camavingának (is). A jóslatok nem váltak be, a francia klubok pocsék BL-szezonjából a Rennes is kivette a részét, az első három találkozóból egyetlen gólt lőtt, de meccset azzal sem tudott nyerni. A Chelsea és a Sevilla biztos továbbjutónak tekinthető, egyedül a csoportelsőség lehet kérdés, a harmadik helyért a Krasnodar lépéselőnyben van a Rennes-el szemben.

A csoport állása:
1. Chelsea 3 mérkőzés/7pont / +7-s gólarány
2. Sevilla 3/7/2
3. Krasnodar 3/1/-5
4. Rennes 3/1/-4

F-csoport: Ahol lassan helyreáll a világ rendje

Az első fordulóban furcsa eredmények születtek a Borussia Dortmund, Lazio, Club Brugge és Zenit által alkotott csoportban, mára azonban helyreállt a rend. A fiatal tehetségekre alapító Dortmund az elképesztő számokat hozó Haaland vezetésével annak ellenére vezetik a csoportot, hogy az első találkozón veszítettek a legnagyobb rivális, a Lazio ellen. A csoport legnagyobb meglepetése a Brugge, amelyik teljesen egyenrangú partnere volt a Lazionak és idegenben verte a Zenitet.

A csoport állása:
1. Borussia Dortmund 3 mérkőzés/6 pont/+3-as gólarány
2. Lazio 3/5/2
3. Club Brugge 3/4/-2
4. Zenit 3/1/-3

G-csoport: Eddig állja a sarat a Ferencváros

A Ferencváros 1995-96 óta nem járt a BL-ben, óriási dolog, hogy a mai kiélezett mezőnyben főtáblára tudta magát verekedni a magyar bajnok. Nem pusztán a zöld-fehér alakulat a helyzet kedvezményezettje, az egész magyar labdarúgás profitál belőle. Az UEFA sorsolásán kiderült, hogy 1 pontnál többet nemigen remélhetnek a Zöld Sasok, a Barcelona és a Juventus elleni pontszerzés reménytelen, maximum a Dinamo Kijev ellen csúszhat be egy döntetlen, de a két csapat közti tudás-, keret-, és pénzkülönbséget figyelembe véve az is inkább hazai pályán. A pontszerzés már most megvan, az ukrán csapat elleni budapesti találkozón 0-2-s hátrányból állt fel a Ferencváros és szerzett pontot. Ami emellett még öröm lehet, hogy minden mérkőzésen sikerült betalálnia Szerhij Rebrov együttesének, ez pedig a magyar futball viszonyrendszereit és elmúlt 15 évét elnézve majdnem akkora siker, mint a Barcelona sima továbbjutása.

A csoport állása:
1. Barcelona 3 mérkőzés/ 9 pont/ +7-s gólarány
2. Juventus 3/6/3
3. Dinamo Kijev 3/1/-3
4. Ferencváros 3/1/-7


H-csoport: Amikor a futball istenei kockával dobják ki az eredményt

Az F-csoport eredményeit nem igazán lehet másképp magyarázni, az első fordulóban az idén pocsékul futballozó Manchester United idegenben verte meg a csoport legnagyobb esélyesének számító Paris Saint-Germaint (2-1), a másodikban pedig 5-0-s gálaelőadásban részesítette az indiszponált RB Lipcsét. A harmadik fordulóban a United a csoport leggyengébb csapatával a Basaksehirrel játszott idegenben, a PSG pedig a törökök utáni győzelem után az ötöst kapó Lipcsét fogadta.
És hogy mi lett a vége? A United simán veszített a nulla pontos törökök ellen, a franciák meg kikaptak a Lipcsétől. Kaotikus eredménysor. Ha rosszmájúak volnánk megjegyezhetnénk, hogy kár, hogy nem nyert a United, vicces lett volna látni, hogy több pontjuk van három meccs után a BL-ben, mint hat meccs után a PL-ben (Premier League, az angol élvonal neve – a szerk.), de nem vagyunk rosszmájúak. Na jó, talán egy kicsit.
A magyar futball számára ebből a kvartettből a Lipcse a legérdekesebb, hiszen két magyar válogatott is a keretben van, az egyik Willi Orban a klub belsővédője, a másik pedig a PSG elleni győzelemből oroszlánrészt vállaló Gulácsi Péter, aki Angel Di Maria tizenegyesét védte szerda este.

A csoport állása:
1. Manchester United 3 mérkőzés/6 pont/+5-s gólarány
2. RB Lipcse 3/6/-2
3. Paris Saint-Germain 3/3/0
4. Basaksehir 3/3/-3

Mindent egybevéve úgy tűnik, hogy a négy csoportelsőt felvonultató Premier League és a három csoportelsővel és egy csoportmásodikkal büszkélkedő Bundesliga alkalmazodik a legjobban az idei BL erőltetett menetéhez és a felforgatott programhoz. A Ligue1 mélyrepülése érthetetetlen, topligától még akkor is elfogadhatatlan helyzetben van a francia bajnokság ha csak részeredményről beszélünk. Jelen pillanatban sem a Ligue1 sem a LaLiga nem éli virágnapjait, de a kettőjük közti különbség ég és föld, hiszen a spanyol csapatok közül három is továbbjutást érő helyen van, ráadásul a legnagyobb gyengélkedő, a Real Madrid valószínüleg javulni fog a válogatott szünet után. 

Borítókép: Ferencváros Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális